Kiderültek az új CSOK Plusz buktatói: komoly bajba kerülhet, aki ezekre nem figyel

Pénzcentrum2024. január 11. 15:35

A 2024-ben induló CSOK Plusz hitel már számos pénzintézetnél elérhető, és mivel az akár 50 millió forint összegű kölcsön kamata alig fele a piaci lakáshitelek kamatszintjének, a Bankmonitor szakértői szerint óriási az érdeklődés iránta. Ugyanakkor számos feltételnek kell megfelelni az igényléshez, ezek teljesítését pedig igazolni szükséges a hitelkérelem beadását megelőzően. Egyik ilyen a legalább 2 éves társadalombiztosítási jogviszony megléte. Ehhez azonban egyelőre hiányzik az egységes formanyomtatvány, ha pedig a dokumentumról lemarad valamilyen fontos információ, akkor a bank hiánypótlást kérhet, ami meghosszabbíthatja az átfutási időt-fejtette ki a Bankmonitor elemzője. 

Az igen kedvező, legfeljebb 3 százalékos kamatozású CSOK Plusz kölcsön igényléséhez számos feltételt kell teljesítenie a házaspároknak, melyek egy részéről igazolást kell benyújtaniuk a bank részére. Ilyen például a megfelelő társadalombiztosítási jogviszony megléte. A CSOK Plusz igénylésének ugyanis feltétele, hogy legalább a házaspár egyik tagja minimum 2 éves folyamatos társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkezzen. Leggyakrabban hazai munkaviszonyból, vállalkozói jogviszonyból származik a társadalombiztosítási jogviszony, ebben az esetben az igazolást a területileg illetékes kormányhivataltól lehet beszerezni.

Nem is olyan egyszerű beszerezni a megfelelő igazolást

A TB igazolás beszerzése önmagában nem tűnik ördöngösségnek, már csak azért sem, mert más támogatások esetében is szükség van ezekre, rendelkezésre is állnak a megfelelő űrlapok. Az azonban már nagyon is lényeges, hogy a kérelmen mi szerepel. Jelenleg ugyanis a kormányhivatal, illetve a NEAK honlapján a már korábban is meglévő támogatásokhoz - Babaváró hitel, korábban igényelhető CSOK, otthonfelújítási támogatott hitel stb. - kapcsolódó kérelmek érhetők csak el, a CSOK Plusz egyelőre hiányzik. Ezért egy ilyen kérelemnél kérdéses, hogy a hivatal milyen tartalommal állítja ki az igazolást, ha pedig a bank nem fogadja el azt, akkor hiánypótlást kérhet, ami megakaszthatja a hiteligénylési folyamatát.Ezért a Bankmonitor szakértői azt javasolják,

hogy mindenképpen érdemes a hivatallal a kérelem leadásakor külön is egyeztetni arról, hogy milyen célból kérjük az igazolást.

Ki kell hangsúlyozni, hogy a kérelemtől függetlenül a kormányhivatalok ki tudnak állítani megfelelő tartalmú igazolásokat, ha tudják a pontos célt. Várhatóan készül új kérelem, amely kifejezetten a CSOK Pluszhoz kapcsolódik majd, így ez a kényelmetlenség, probléma csak átmeneti lesz.

Érdekesség, hogy Falusi CSOK esetében is sok minden változott az idei évtől. Például új rendeletben szerepel maga a támogatás, illetve a társadalombiztosítási jogviszonyra vonatkozó előírások is módosultak. Ehhez sincs még meg az új kérelem, amennyiben pedig a régi jogszabályhivatkozás alapján készül az igazolás, akkor az gondot okozhat, hiszen a régi rendeletben még más elvárások szerepeltek. Éppen ezért a Falusi CSOK-ot igénylőknek is fokozottan figyelniük kell arra, hogy a kérelem leadásakor jelezzék, milyen célra kell az igazolás.

Mi is az a CSOK Plusz?

A CSOK+ egy támogatott lakáscélú jelzáloghitel. A kölcsön kamata legfeljebb 3%, a futamidő legfeljebb 25 év. A kedvező kamat mellé a futamidő alatt született második babát követően minden gyermek után 10-10 millió forintot elengednek a fennálló tartozásból.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A kölcsön maximális összege függ a gyermekek számától:

  • egy gyermek esetén 15 millió forint;
  •  két gyermek esetén 30 millió forint;
  • három vagy több gyermeknél 50 millió forint.

A plafon meghatározásakor a meglévő és vállalt babák is számítanak. (A a hiteligényléshez azonban mindenképpen kell babát vállalni.)

A kölcsön 12 hónap türelmi idővel indul, ezen időszak alatt csak kamatot kell fizetni a kölcsönre. Az első gyermek érkezésekor kérhető a fizetési kötelezettség egy éves szüneteltetése, ezen időszakban nem kell fizetni a részleteket. (A futamidő meghosszabbodik a szüneteltetés miatt.)

Címkék:
hitel, bank, szülés, gyermek, kölcsön, csok, futamidő, társadalombiztosítás, nagycsaládos, bankmonitor, csok hírek,