Nesze neked lakáshitel-kamatplafon: már jóval kedvezőbb ajánlatok is vannak a bankokban

Pénzcentrum2023. október 5. 12:30

Október 9-től élesedhet az úgynevezett önkéntes kamatplafon, ami a rendelkezésre álló információk szerint 8,5%-ban maximálja többek között az új és használt lakóingatlanok vásárlására, felújítására igényelhető jelzáloghitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). A Bankmonitor vizsgálata szerint a prémium ügyfelek jelenleg is kaphatnak ennél olcsóbban lakáshitelt, ám átlagos jövedelemmel lényegesen drágábbak az elérhető ajánlatok.

A Magyar Bankszövetség is támogatja Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter azon javaslatát, hogy október 9-től, azaz jövő hét hétfőtől az újonnan szerződött lakáshitelek esetében a teljes hiteldíj mutató (THM) értéke ne haladhassa meg a 8,5%-ot. (A teljes hiteldíj mutató a kamaton kívül a hitelhez kapcsolódó legfontosabb költségeket is tartalmazza.) Ugyanakkor ez egy önkéntes vállalás, a bankok továbbra is saját hatáskörben dönthetnek hiteleik kamatáról, így egyelőre nem tudni, mely pénzintézetek alkalmazzák majd a plafont.

Már most is vannak hitelek a kamatplafon alatt A Bankmonitor saját vizsgálata alapján a prémium ügyfelek már jelenleg is hozzájuthatnak 8,5%-os THM alatt lakáshitelhez, hiszen például egy 50 millió forint összegű, 10 éves kamatperiódusú hitel THM-e akár 7,88% is lehet, amennyiben az adós 1 millió forint nettó jövedelmet igazol. Végig fix kamattal is van kölcsön a kamatplafon alatt, itt a fenti paraméterekkel egy bank kínál jelenleg 8,04%-os THM-mel hitelt, míg a többi pénzintézet 8,85-9,67%-os THM-mel hitelez.

5 éves kamatperiódusnál azonban az 1 millió forintos jövedelem és az 50 millió forint hitelösszeg sem elég a 8,5% alatti hiteldíjmutatóhoz – ez a jövedelem ugyanis nem bírja el ezt a hitelösszeget -, itt 1,5 millió forint nettó kereset beállítása esetén 9,40% és 10,14% között szóródnak az ajánlatok. Ugyanakkor ezen hitelek szerepe marginális, ugyanis a folyósított lakáshitelek túlnyomó többsége már 10 éves kamatperiódusú, vagy futamidő végéig rögzített kamatú.

A kisebb jövedelműeknek mindenképpen érdemes lehet kivárniuk

A nem prémium ügyfelek, vagyis az átlag alatti vagy átlag közeli jövedelemmel rendelkezők a 8,5%-os kamatplafonnál drágábban kaphatnak csak hitelt. Egy 10 millió forint összegű, 20 éves futamidejű, végig fix kamatú lakáshitel THM-e például 9,1-11,15% lehet a választott banktól függően, amennyiben az adós 300 ezer forint nettó jövedelemmel rendelkezik, míg 10 éves kamatperiódusnál 9,1-10,54%, 5 éves kamatperiódusnál 9,94-10,46% között szóródnak az ajánlatok. A kivárás a szóban forgó 10 milliós lakáshitelnél banktól és kamatperiódustól függően havi 1 700 – 14 000 forint pénzügyi előnyt jelenthet, ami teljes visszafizetésben akár 3,4 millió forint is lehet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Magasabb jövedelem és hitelösszeg esetén is érdemes lehet ugyanakkor kivárni, amennyiben olyan banktól vennénk fel hitelt, amelyik jelenleg ennél drágábban hitelez. Egy 50 millió forint összegű, végig fix lakáshitelnél ez akár havi 25 ezer forint megtakarítást is jelenthet, ami két évtized alatt csaknem 6 millió forintra hízik.

Kieshetnek a hitelpiacról a kockázatosabb ügyfelek

Arról sem szabad azonban megfeledkezni, hogy a plafon bevezetése miatt a bankok szigoríthatják bírálati szabályaikat. Így, míg jelenleg a magasabb kamatoknak köszönhető nagyobb havi törlesztők miatt nem kaphatnak sokszor lakáshitelt az alacsonyabb jövedelműek (vagy ha kapnak is, csak kisebb összeget), a kamatplafon esetleges bevezetését követően a szigorúbb bírálati feltételek jelenthetnek gátat. (Az úgynevezett adósságfék szabály szerint ugyanis egy legalább 10 éves kamatperiódusú lakáshitel havi törlesztője nem haladhatja meg a nettó igazolt jövedelem 60, illetve 50 százalékát, attól függően, hogy a jövedelem eléri-e vagy sem a 600 ezer forintot.)

Címkék:
hitel, lakáshitel, jelzáloghitel, thm, futamidő, fixálás, ingatlanhitel, kamatplafon,