Több százezer magyar fiatalt érint: megszólalt a minisztérium, ez lesz a Diákhitel sorsa

Pénzcentrum2023. június 22. 16:08

Folytatódik a diákhitel kamattámogatása, 2023 második felében is kedvező feltételek mellett lesz elérhető a szabad felhasználású diákhitel - ezt közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

Közleményük szerint "a kamatkörnyezet drasztikusan megromlott, azonban ebben a nehéz gazdasági helyzetben is meg kell védeni a diákok és a hallgatók érdekeit", biztosítani kell, hogy aki akar és képes rá, az anyagi lehetőségétől függetlenül tanulhasson, végzettséget, illetve diplomát szerezhessen. Nem szabad hagyni, hogy fiatalok ezrei essenek el a továbbtanulás lehetőségétől, a gazdaság számára pedig biztosítani kell a jól képzett munkaerőt, amely a gazdasági fejlődés és versenyképesség alapja.

A jelenlegi kamatkörnyezetben a hatályos szabályok szerint a diákhitel kamatjának 14 százalékra kellene emelkednie.

Emellett továbbra is kamatmentesen áll rendelkezésre a Képzési Hitel és a Diákhitel2. Jelenleg mintegy 200 ezren veszik igénybe a Diákhitel Központ által kezelt termékeket, amelynek felét teszi ki a szabad felhasználású Diákhitel1-et igénybe vevők köre. A Kormány tervei szerint év végére egy számjegyűre csökkenti az inflációt.
 
Az egy számjegyű infláció, valamint ezt követően az egy számjegyű jegybanki irányadó kamat elérése megnyitja a lehetőséget, hogy a Diákhitel1 kamata újra 4,99%-os szintre csökkenhessen. A kamattámogatott hitel mellett 2023. július 1-jétől a diákhitelt igénybe vevők minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel nyithatnak majd diákhitel folyószámlát a fiatalok, hiszen a „diákhitel számlát” biztosító kereskedelmi bankoknak ingyenesen kell biztosítaniuk pl. a havi számlavezetést, az elektronikus szolgáltatások felületének használatát, a havi bankszámlakivonatot és a kapcsolódó bankkártya használatát is - írták közleményükben.

Címkék:
hitel, kormány, diákhitel, diákhitel-igénylés, fiatalok, diákhitel 2, diákhitel központ, július, diákhitel igénylés határidő, diákhitel egyenleg, diákhitel1,