Egyre több magyar már így fizet a boltban: rengeteg pénzt bukhat el, aki nem figyel

Világgazdaság2023. március 14. 08:46

Miközben a kibocsátott hitelkártyák száma fokozatosan csökkent az elmúlt időszakban, a vásárlási forgalom, a hitelkeretek használati intenzitása és a követelések állománya is emelkedett – írja a VG a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján. A jegybanki statisztikák szerint a kamatozó hitelkártya-követelések új szerződéseinek összege 143,7 milliárd forintot ért el januárban, ami 8 százalékos – több mint 11 milliárdos – emelkedés az egy évvel korábbi volumenhez képest.

A hazai hitelkártya-birtokosok ennél csak decemberben voltak aktívabbak – akkor kicsivel 145 milliárd forint feletti összeget mutatott ki az új szerződéseknél az MNB –, ám ezt leszámítva legutóbb közel nyolc évvel ezelőtt járt olyan magasságokban a kamatozó követelések új szerződéseinek mennyisége, mint 2023 első hónapjában - írja a lap. Az adatokból az is látszik, hogy a magyarok egyre tudatosabban használják a hitelkerettel ellátott plasztikjaikat: 2022. januárban még a követelések 41,9 százaléka nem kamatozott, addig idén januárban már 47 százalék közelében mozgott ez az arány.

A 2022 harmadik negyedévi adatok szerint a vásárlások értéke 20,7 százalékkal, 310 milliárd forint fölé ugrott, nagyot emelkedett az egy tranzakcióra jutó átlagos érték is. A külföldi hitelkártyás vásárlásoknál különösen nagy, 40 százalék feletti bővülést mért az MNB. A hitelkártyák kihasználtságának emelkedését két fő okkal magyarázzák: egyrészt a magyarok egyre tudatosabban használják a kártyáikat, így extra költségek nélkül használhatják a rendelkezésükre álló keretet. A másik pedig, hogy a jelenlegi inflációs környezetben a megnövekedett napi kiadások finanszírozására is reális alternatívát nyújtanak a kártyákhoz kapcsolt hitelkeretek.

Címkék:
hitel, mnb, hitelkártya, magyarország, kiadások, magyarok, hitelkamat,