Babaváró, CSOK, jelzálog: itt van minden aktuális tudnivaló, ezt jobb tudni az ajándékmilliókról

Pénzcentrum2022. november 7. 21:33

Velünk marad a babaváró hitel, illetve a CSOK is a jövő évben, így most érdemes lehet felidézni, amit tudunk, illetve azt is, amit nem tudunk ezekről a kedvezményes hitelekről és más otthonteremtési lehetőségekről.

Az egyedülálló, gyermeket nevelő szülők a meglévő gyerekük vagy gyerekeik után CSOK (családi otthonteremtési kedvezmény) támogatást igényelhetnek, amelynek összege a lakáscéltól és a gyerekek számától függően 600 ezer és 10 millió forint között lehet. A 10 millió forint vissza nem térítendő támogatás feltétele, hogy legalább 3 gyereket neveljen a szülő, a pénzt pedig új építésű lakás vásárlására vagy építésre kell fordítani. Itt természetesen nem jelent problémát, ha a szülő élettársi kapcsolatban él, mint ahogy a házasság sem kizáró ok, ugyanis meglévő gyereknél a családi állapot nem befolyásoló tényező - írja cikkében a Bankmonitor.

Velünk marad jövőre is

A CSOK révén az egyedülálló szülő a vagyonszerzési illetéket is megtakaríthatja, ezt ugyanis az állam elengedi, amennyiben Családi Otthonteremtési Kedvezmény igénybevételével történik a vagyonszerzés. Ez jelentős összeget jelent, hiszen alapesetben az ingatlan vételárának 4 százalékát kell az állam részére megfizetni, ami például egy 40 millió forint értékű lakás esetében 1,6 millió forint.

Úgy néz ki, a lehetőség megmarad 2023-ban is, sőt még ki is bővülhet a kedvezmény, ugyanis akkor sem kell majd illetéket fizetni, ha egy tetőtérbeépítéssel és bővítéssel létrejövő ingatlanra igényel valaki támogatást. Akkor fordulhat ez elő például, ha a szülői ház tetőterét beépítik, ahol azután egy önálló ingatlan jön létre a gyerekek számára. Új lakás vásárlásakor mindenkire, így az egyedülálló szülőkre is az 5 százalékos lakásáfa vonatkozik, ami ugyancsak komoly megtakarítás a normál, 27 százalékos adómértékhez képest.

Fontos tudni, hogy egyedülálló szülő vállalt gyerekre nem igényelhet CSOK-ot, erre kizárólag az úgynevezett fiatal házasoknak van lehetőségük, ahol a feleség még nem töltötte be a 40. életévét.

Érdemes sietni

Az otthonfelújítási támogatás is elérhető az egyedülálló, legalább egy gyereket nevelő szülők számára. Igaz, ez a lehetőség a jelenlegi információink szerint csak 2022. végéig lesz elérhető. Éppen a rövid határidő miatt nagyon igyekezni kell, ha el szeretnék csípni a támogatást, ám az ehhez kapcsolódó otthonfelújítási hitelről már szinte biztosan lecsúsztak, ugyanis ezek átfutási ideje jellemzően 1-1,5 hónap.

Ez azért lehet fontos, mert az otthonfelújítási támogatás utófinanszírozású, vagyis a benyújtott számlák alapján fizeti ki a költségek legfeljebb 50 százalékát a Magyar Államkincstár. Utolsó lehetőségként azonban még szóba jöhet esetleg egy személyi kölcsön, ezeket az igényléseket ugyanis napok alatt elbírálják a bankok, így a dokumentumok benyújtását követően legfeljebb 5-6 munkanapon belül megérkezhet a pénz.

A Babaváró hitelt kizárólag olyan házasok igényelhetik, ahol a feleség még nem töltötte be a 41. életévét. Vagyis egyedülálló szülők nem jogosultak rá, sőt, ha eredetileg házaspár igényelte, akkor a kedvezmények részleges vagy teljes elveszítésével is számolniuk kell válás esetén. Amennyiben ugyanis a válás kimondásáig nem született gyerekük, akkor az addig igénybe vett állami támogatást egy összegben vissza kell fizetniük, a továbbiakban pedig piaci kamatot fizethetnek a futamidő hátralévő részére, míg, ha született baba, akkor legalább a visszafizetés alól mentesülnek.

Kedvezményes CSOK: legalább 2 gyerekkel menni fog

A maximum 3 százalék fix kamatú CSOK-hitel mind nagyobb pénzügyi előnyt jelent, ahogy drágulnak a piaci lakáshitelek, hiszen ezek kamata már 8 százalék körül jár. Jó hír, hogy ezt a hitelt egyedülálló szülők is igényelhetik, ám csak legalább 2 meglévő gyerekkel. A felvehető kölcsön összege 2 gyerekkel 10 millió forint, míg 3 gyerekkel 15 millió forint.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Fontos, hogy a CSOK-hitel egyik feltétele a CSOK támogatás feltételeinek teljesítése, ám ezen kívül a banki hitelbírálaton is sikeresen át kell menni. Egyedülálló szülőknél ez többnyire a jövedelem miatt jelenthet nehézséget, hiszen ott egy keresetnek kell elbírnia a havi törlesztő összegét. A gyerektartást sajnos a bankok nem fogadják el jövedelemként.

Falusi CSOK: megy vagy marad?

A Falusi CSOK a Családi Otthonteremtési Kedvezmény egy speciális típusa, ami a tanyák, valamint bizonyos kistelepüléseken lakások és házak vásárlásához, felújításához és korszerűsítéséhez nyújt vissza nem térítendő támogatást. A „normál” CSOK-hoz képest különbség, hogy akár lakhatatlan állapotú ingatlanra is igényelhető, ám feltétel, hogy a korszerűsítést és/vagy bővítést követően a ház vagy lakás komfortos és lakható legyen.

A támogatási összeg használt lakás vásárlás és ezzel egyidőben korszerűsítés és/vagy bővítés esetén:

  • 1 gyermekkel 600 000 Ft;
  • 2 gyermekkel 2 600 000 Ft;
  • míg 3 vagy több gyermek esetén 10 000 000 Ft az összeg.

Lényeges, hogy míg a CSOK támogatás 2023-ban is elérhető lesz – mert bár erről külön nem nyilatkozott a Kormány, az igénylésnek nincs deklarált határideje -, a Falusi CSOK a jelenlegi információk szerint 2022 végéig érhető csak el. Persze előfordulhat hosszabbítás, ám erről egyelőre nem lehet biztosat tudni.

És mi van a jelzáloggal?

A gyermekek után járó jelzáloghitel-csökkentés remek lehetőség a lakáshitellel rendelkező családoknak, hiszen a második gyermek érkezésekor 1 millió forinttal, míg a harmadiknál további 4 millió forinttal csökkenhet a fennálló hiteltartozásuk. Mivel a családi állapotot illetően nincs megkötés, az egyedülálló szülők is komoly mértékben csökkenthetik fennálló tartozásukat.

Nagyon fontos, hogy a tartozáscsökkentés csak abban az esetben érvényesíthető, ha az igényléssel érintett gyermek megszületésekor már folyósították a hitelt. (Sok helyen hibásan az igénylés benyújtási idejét írják.) Vagyis nem elegendő az, ha a család a gyermek születésekor már benyújtotta a hiteligénylését, még akkor sem, ha a bank pozitívan bírálta azt el.

Címkék:
lakáshitel, támogatás, gyermek, kedvezmény, családi, csok, szülő, csok 10+10, csok 10+10 millió, szülők, babaváró támogatás, babaváró, babaváró kölcsön, babaváró hitel,