Brutálisan nagyot ment a legolcsóbb lakáshitel Magyarországon: tömegek vesznek így új házat

Világgazdaság2022. május 10. 10:15

„A zöldhitel annyira keresetté vált, hogy márciusban már az újlakás-építésre, -vásárlásra nyújtott hitelvolumen 90 százalékát tette ki, sőt részaránya az összes lakáscélú hitelkibocsátás harmadát is meghaladta” – mondta el a Világgazdaságnak adott interjúban Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

A szakember a lapnak adott interjújában beszámolt arról, hogy a Zöld Otthon Program (ZOP) megfelelő eszköznek bizonyult a zöldlakások iránti kereslet, illetve ezzel közvetve a kínálat élénkítésére. Mint mondta, ezáltal a ZOP hozzájárult ahhoz, hogy az ország gazdasága környezeti szempontból is fenntartható működésre álljon át. Az eredményeket részletezve az alelnök elmondta azt is, hogy márciusban már az újlakás-építésre, -vásárlásra nyújtott hitelvolumen 90 százalékát tette ki a zöld hitel, sőt részaránya az összes lakáscélú hitelkibocsátás harmadát is meghaladta.

Az alelnök beszélt arról is, hogy a magas arányok mögött vélhetően az áll, hogy sok család használt lakás helyett inkább választott energiahatékony új lakást, és akár magasabb összegű hitelt vett fel, csak hogy a kedvező fix kamatozású zöldhitelt kaphassa meg.

A számok nyelvén mindez azt jeletni, hogy az eddigi adatok szerint a program tavaly októberi indulása és április vége között csaknem 6000 hitelszerződést kötöttek meg a pénzintézetek 187 milliárd forint összegben, illetve az értesülések szerint a fennmaradó több mint 100 milliárd forint nagy része is le van már kötve. A becslések pedig azt mutatják, 9-10 ezer család tud majd a ZOP-pal energiatakarékos lakást, házat vásárolni.

Címkék:
hitel, mnb, lakáshitel, program, magyar nemzeti bank, zöld hitel,