Megint rárepültek ezekre a hitelekre a magyarok: egyre több pénzt vennének fel

Pénzcentrum2021. június 2. 12:28

A koronavírus harmadik hullámának elején megoszlott a szakértők véleménye a gazdasági válság mélysége és hossza kapcsán, mégis a következő időszakra több elemzés is fellendülést jósol. A gazdaság beindulására vonatkozó várakozásokat igazolják a Cofidis Hitel Monitor kutatás friss eredményei: a magyar lakosság hitelfelvételi szándéka a tavalyi visszaesés után 2021 első negyedévében visszaállt a járványhelyzet előtti szintre, miközben az átlagosan felvenni tervezett, nem lakáscélú hitelösszeg is nőtt. A hitelüket törlesztők aránya is 2020 augusztusától folyamatosan emelkedik, és az elmúlt egy évben felvett hiteleknél is enyhe növekedés látható.

A magyarok 11 százaléka tervez hitelt felvenni a következő egy évben, legutóbb 2019 áprilisában volt ilyen magas ez az arány. Az augusztusi mélypont után a hitelüket törlesztők aránya is elérte a tavalyelőtti átlagos (49%) szintet, a gyermeket nevelők esetében pedig egy erőteljesebb növekedés után az arány elérte a 66%-ot.

A 2021 első negyedéve előtti évben a lakosság 24 százaléka vett fel hitelt. Bár ez az arány elmarad a járványhelyzet előtt mért 31 százaléktól, a Cofidis szakértői szerint a következő negyedévekben további emelkedés várható.

A hitelfelvételi tervek élénkülnek, az emberekben a járványhelyzet alatt jellemző óvatosság megszűnni látszik. A lakosság hitelfelvételi kedvének növekedése és a saját anyagi helyzetére vonatkozó várakozások javulása alapján a következő egy évben feléledhet a hitelek, különösképpen a személyi kölcsönök iránti kereslet, amire a nyári időszakban előtérbe kerülő lakásvásárlási és -felújítási célok is hatással lesznek

– mondta el Jean-Francois Rémy, a Cofidis Magyarországi Fióktelepének vezérigazgatója. A hitelfelvételi kedvre a kínálati oldalon történő változások is pozitív hatással lehetnek. A Magyarországon 2021. január 1-től elérhető, a Magyar Nemzeti Bank által minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel termékek megjelenése piacformáló tényező. A szakember hozzátette:

Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy ezt a hiteltípust az eddig bizonytalanok is pozitívan fogadhatják.

A Cofidis felmérése szerint, akik már hallottak róla, azok közül szinte mindenki (96%) figyelembe venné a hitelfelvételi döntésnél a minősítés meglétét. Sőt ennek hiánya minden tizedik ügyfelet elidegenít az adott pénzintézettől.​

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A hitelfelvételben gondolkodók körében elsősorban a lakásvásárlási (41%), a lakásfelújítási (40%) és az autóvásárlási (33%) célok jellemzőek.  A potenciális hitelcélok közül nagyot ugrott a lakásfelújítás (55-ről 67%-ra), feltehetőleg az államilag támogatott otthonfelújítási hitelek bevezetésének köszönhetően.

Egy személyi kölcsön esetleges felvételének fő céljaként a megkérdezettek 22 százaléka a lakásfelújítást és korszerűsítést nevezte meg, ami közel 10 százalékkal magasabb az elmúlt két évben mért arányoknál. Ugyanígy a korábbiaknál ~5 százalékkal többen (15%) mondták, hogy háztartási gépek és berendezések vásárlása céljából vennének fel személyi kölcsönt.

A felvenni tervezett átlagos hitelösszeg is emelkedett tavaly novemberhez képest, ezen belül a nem lakáscélú hitelek esetében erőteljesebben, mintegy 21 százalékkal, 1,2 millió forintra. Az áruhitelt felvevők aránya idén márciusban ismét elérte a járvány előtti szintet. Bár nem nőtt azok aránya, akik személyi kölcsönt vettek fel, az ebben a hiteltípusban gondolkodók aránya a tavalyi csökkenés után a 2019 eleji szintre, 12% százalékra nőtt.

Címkék:
lakáshitel, személyi kölcsön, cofidis, kölcsön, felmérés, személyi hitel, hitelek,