Több ezer babavárós függesztette fel a törlesztést: ez volt az indok

Pénzcentrum2020. június 29. 16:33

Az Erste Bank Babaváró hiteles ügyfelei csaknem felénél felfüggesztették a törlesztést, mert a magzat elérte a 12 hetes kort, az adósság első teljes elengedésére pedig már tavaly nyáron sor került. A pénzintézet tavaly július óta több mint 12 ezer ügyfelének összesen közel 120 milliárd forint Babavárót folyósított.

Minden várakozást felülmúló eredményt hozott az elmúlt egy évben a Babaváró hitel. A támogatott kölcsönnel elsőként induló - az igényeket már tavaly június közepe óta befogadó - Erste Bank eddig több mint 12 ezer ügyfelének összesen csaknem 120 milliárd forint értékben folyósított Babavárót. A hitelek csaknem felénél felfüggesztették a törlesztést, mert a magzat elérte a 12 hetes kort. Az adósság részleges elengedésére - az időközben megszületett kettő gyerek miatt - több mint húsz esetben került sor, míg az első teljes elengedés - hármas ikrek után - már tavaly nyár végén megtörtént.

A jellemzően a maximális, 20 éves futamidő mellett felvett Babaváró átlagos összege 9,7 millió forint, az ügyfelek több mint 90 százaléka a maximális, 10 millió forintos hitelösszeget igényelte. Akik ennél kevesebbre tartottak igényt, jellemzően az igazolt jövedelmük alapján döntöttek így. A hiteligénylések nem egészen 5 százalékát kellett elutasítani elsősorban a jogszabályi előírások nem teljesítése, illetve a bank belső hitelminősítésének való nem megfelelés miatt. A kamattámogatás elvesztésére is csupán egyetlen alkalommal volt példa eddig.

A Babaváró révén olyan konstrukcióval bővült a termékpaletta, mely igen kedvező feltételek mellett biztosít kölcsönt a gyermeket vállaló párok számára. A hitel iránt az indulás óta folyamatosan jelentős keresletet tapasztalunk, a lendületet az elmúlt hónapok pandémiás időszaka sem törte meg. Arra számítunk, hogy idén a Babaváróra lesz a legkisebb hatással a járványhelyzet a lakossági hitelek közül

- mondta el Szabó Alexandra, az Erste Bank lakossági jelzálog és babaváró hitel termékmenedzsment területének vezetője.

Címkék:
hitel, erste bank, babaváró, babaváró hitel, babaváró hitel erste, hitel elengedés,