Diákok, szülők, figyelem: fontos döntés született, ennek mindenki örülni fog

Pénzcentrum2019. december 20. 16:01

A hallgatók számára továbbra is az eddigi legkedvezőbb, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel1, a képzési költségre fordítható Diákhitel2 kamata pedig az állami kamattámogatásnak köszönhetően 0 százalék. Az ősszel bevezetett Nyelvtanulási Diákhitel kamata szintén 1,99 százalék marad.

Jó hír a diákhitelesek számára, hogy 2020. január 1-től június 30-ig a Diákhitel1 továbbra is 1,99 százalékos kamattal, a Diákhitel2 pedig kamatmentesen igényelhető. Az októberben bevezetett Nyelvtanulási Diákhitel esetében a kamat szintén 1,99 százalék, azonban támogatott nyelvből történő sikeres nyelvvizsga esetén a hitel kamatmentessé válik. A kedvező feltételek a következetes finanszírozási politikának, valamint a törlesztő ügyfelek fizetési fegyelmének köszönhető.

Inkább személyi hitelt vennél fel? Keresd fel kalkulátorunkat!

A Diákhitel felvehető összegei a 2019/20-as tanév második félévében a következőképpen alakulnak: a szabad felhasználású Diákhitel1 konstrukció esetében havi 15 és 70 ezer forint közötti összeg igényelhető, míg a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 felvehető összegének maximuma az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj. A Nyelvtanulási Diákhitel legkisebb felvehető összege 100 ezer forint, ezen felül 50 ezer forintonként emelkedve maximum 500 ezer forint igényelhető.

Az idei évben a kedvező konstrukcióknak, a törlesztési és családtámogatási kedvezményeknek, valamint a Nyelvtanulási Diákhitel bevezetésének köszönhetően folyamatosan növekedett az érdeklődés a diákhitelek iránt. A Diákhitel Központ termékeinek népszerűségéhez hozzájárul az elektronikus igénylési lehetőség, melynek köszönhetően személyes megjelenés és papíralapú dokumentumok benyújtása nélkül egyszerűen, néhány perc alatt, ügyfélkapu hozzáférés segítségével igényelhetők a Diákhitel Központ termékei, valamint az is, hogy a 2018. január 1-je után született 2. gyermek után a tartozás felét, a 3. gyermek születését követően pedig az édesanyák teljes tartozását elengedi a társaság.

Címkék:
hitel, pénz, diákhitel, kamat, kölcsön, igénylés, diákhitel 1, diákhitel központ,