Erre senki sem számított: megrohamozták a családok a hivatalt ezért a támogatásért

MTI2019. szeptember 30. 21:07

A vártnál is nagyobb az érdeklődés a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása iránt, az elmúlt három hónapban már több mint 14 ezren igényelték - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfő reggel.

A kormány családvédelmi akcióterve július 1-jével indult, ennek egyik eleme a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása. A program lényege, hogy a három vagy több gyermeket nevelő családok 2,5 millió forintos segítséget igényelhetnek legalább hétüléses új autó vásárlásához, a gépkocsi árának maximum 50 százalékának erejéig. 

Az államtitkár közölte: eredetileg úgy számoltak, hogy egy év alatt körülbelül tízezer család fogja igényelni a támogatást, de már az első három hónapban több mint 14 ezren igényelték, vagyis a vártnál jóval nagyobb az érdeklődés. 

Novák Katalin arról is beszélt, 2022. december 31-ig biztosan lehetséges a támogatás igénylése, a program működtetésére idén ötmilliárd forintot, jövőre tízmilliárd forintot szántak, de a keret "felülről nyitott".

Elmondta, a családvédelmi akcióterv különböző elemeit már összesen mintegy 60 ezren vették igénybe, a az autóvásárlási támogatás mellett a babaváró támogatás a legnépszerűbb, a visszajelzések szerint ez a két lehetőség éri el a legtöbb családot. 

Címkék:
hitel, támogatás, nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, nagycsaládosok autóvásárlási programja, családi autó,