Jöhet a gólyahitel? Sosem volt még ilyen kedvező a hallgatói kölcsön

Világgazdaság2019. augusztus 30. 09:01

A Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója szerint tartós maradhat a Diákhitel1 kamata, a jelenleg nagyon kedvező, 2 százalék alatti értéken. A stratégia továbbra is az óvatosság és a piaci kamatmozgások termékre gyakorolt hatásának porlasztása. További konstrukciók kerülhetnek továbbá bevezetésre, mint a felnőttképzések finanszírozása folyósított kölcsön, vagy a gólyehitel.

Történelmi mélyponton, 1,99 százalékon van a Diákhitel1 kamata, de kérdéses, hogy meddig maradhat ott - írja a Világgazdaság Magyar Péterrel készült interjújában. A vezérigazgató elmondta, hogy jó néhány szemeszterre így maradhat a kamat. Közkeletű tévedés, hogy a Diákhitel Központ állami forrásból gazdálkodik: valójában a piacról finanszírozza magát. A diákhitel kamata így három tényezőből tevődik össze, ebből a legfontosabb a forrásköltség. Korábban kötvényeket bocsátottak ki, jelenleg pedig uniós fejlesztési intézményektől és a Magyar Fejlesztési Banktól, valamint kereskedelmi bankoktól vesznek fel hiteleket. 

A diákhitelkamatok másik összetevője a kockázati prémium, ez most gyakorlatilag nullán van, mivel a gazdasági növekedésnek, a béremelkedéseknek és persze az alacsonyabb kamatoknak köszönhetően 1 százalék köré csökkent a nem teljesítő hiteleink korábban sem túl magas aránya. 

A harmadik elem pedig a működési költség, amelyet jelentősen csökkent, hogy a személyes megjelenés nélküli digitális ügyintézéssel jelentős munkaerőt lehet megspórolni. Ma már minden második diák a felsőoktatási Neptun rendszeren keresztül, Ügyfélkapu segítségével, elektronikusan igényli a diákhitelt - mondta el Magyar Péter. Arról is beszélt, hogy további csökkenésre van esély, viszont inkább a kamat tartósan alacsonyan tartása a cél. 

A legutóbbi, júliusi kamatdöntésünkkel a lélektani 2 százalék alá, a történelmi mélypontra csökkentettük a szabad felhasználású Diákhitel1 kamatát. Meglehet, most is volt lehetőség néhány bázisponttal nagyobb csökkentésre, de igazgatóságunk a középtávú kamatcélokat figyelembe véve biztonsági döntést hozott. A 2 százalék alá csúszó hitelkamat egy olyan lélektani határon van, ahol már hívószóként működhet. A most betárolt tartalék pedig egy esetleges piaci kamatemelkedésnél lehetővé teszi, hogy a diákhitel kamata csak később kövesse a trendet. 

- mondta a vezérigazgató, és hozzátette, hogy nem látni semmiféle drasztikus kamatemelkedésre esélyt a piacon, amely ha mégis bekövetkezne, még mindig bármikor elő- és végtörleszthetők a hiteleik minden további költség nélkül.

Címkék:
hitel, diákhitel, kamat,