Eddig 20 ezren igényeltek családvédelmi támogatást: legtöbben a maximumra mennek

MTI2019. augusztus 22. 14:02

A családvédelmi akcióterv július 1-jei indulása óta már több mint húszezren igényelték valamelyik támogatási formát - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Hírlappal.

A csütörtöki számban megjelent interjúban Novák Katalin azt mondta: céljuk, hogy ott segítsenek, ahol szükség van rá. A fiatalok esetében az önálló életkezdéshez, a családoknál további gyermekek vállalásához járulnának hozzá. Az államtitkár úgy vélekedett, hogy családok tízezreinek az életét könnyíthetik meg a családvédelmi akcióterv támogatásai.

Az igénylők között akadnak olyan családok és házaspárok, amelyek többféle segítséget is kérnek. Babaváró támogatási szerződésből eddig több mint kilencezret kötöttek, az igénylők túlnyomó része a maximális, tízmillió forintos összeget kérte.

A nagycsaládosok gépkocsivásárlásához nyújtott állami segítséget csaknem tízezren igényelték, ötödük esetében már a kedvező határozat is megszületett. Ugyancsak népszerű a jelzáloghitel-elengedés, ezzel a lehetőséggel szintén sokan élnek.

Eddig majdnem tizennégyezer kérdést válaszoltak meg a családvédelmi akciótervvel kapcsolatban az 1818 kormányzati ügyfélvonal munkatársai.

Címkék:
hitel, támogatás, novák, babaváró, autóvásárlási támogatás, családvédelmi akcióterv,