Rossz hírt kaptak a magyar családok: tízezrek esnek el a támogatástól

Pénzcentrum2019. május 9. 09:31

Hárommillió forinttól esnek el azok, akik 2018. januárja és 2019. júniusa között adták le igénylésüket a harmadik gyerek után a jelzáloghitel csökkentésére - írja az mfor.hu.

Rosszul jártak, akik idő előtt vették igénybe a harmadik gyerek után járó támogatást, amellyel csökkenteni tudták a jelzáloghitelüket. Az idei változásokkal 3 millió forintot buktak. Az új családtámogatási rendszerben a harmadik gyerektől immár 4 millió forint a jelzálogtámogatás az egymillió helyett. A támogatás igényelhető lesz a 2018-ban megszületett gyerekekre is, de csak akkor, ha az akkor még hatályos 1 millió forintot nem vette igénybe a család.

A hatályos jogszabályok miatt ugyanis ugyanarra a gyerekre nem vehető igénybe többszörösen a kedvezmény. Az mfor-hoz eljutott egy levél, amelyben az EMMI azt írja: a hatályos jogszabályok egyértelműen fogalmaznak, így feltehetően nem lesz változás a jogszabályban.

Címkék:
hitel, család, támogatás, emmi, csok, jelzálog, családvédelem,