Itt a devizahitelesek megmentője? Ezzel szabadulhatnak meg a tartozástól

Pénzcentrum/MTI2017. március 1. 18:03

Változtatnának az árvezezés szabályain, jelenleg akár az ingatlan értékének 50 százalékáért is elvihető a lakás, ezen emelne az új javaslat, a határidőn is módosítanának. Tavaly egyébként 3500 kilakoltatás volt, ami ezerrel több, mint 2015-ben.

Változtatának az árverezési gyakorlaton egy új jogszabállyal. Jelenleg az árverezésen az ingatlan akár az értékének 50 százalékáért is elvihető, illetve a folyamat most két fordulóban, akár 120 nap alatt lezárulhat. Az első fordulóban az ingatlant az értékének 70, ha pedig nem talál gazdára, akkor a második körben 50 százalékán bocsátják árverezésre. Emiatt ha valakinek elárverezik az otthonát, könnyen előfordulhat, hogy még hiteltartozása is marad.

A hiteleket fizetni kell, de a bajba jutottakkal nem lehet megtenni, hogy mindenüket elvegyék. Felvetődik a kérdés, hogy a bank körültekintően járt-e el akkor, amikor hitelt adott valakinek

- mondta Németh Szilárd, a Fidesz-frakció helyettes vezetője.

Ennyi családot tettek utcára

Csaknem 3500 kilakoltatás vagy birtokbaadás volt tavaly Magyarországon, ezerrel több, mint egy évvel korábban - közölte a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar. Adataik szerint 2016-ban összesen 3474 alkalommal került sor kilakoltatásra vagy birtokbaadásra, a legtöbb, ezer eset a második és harmadik negyedévben volt. Az első negyedév adatai ennél jóval alacsonyabbak a kilakoltatási moratórium miatt. A legtöbb esetben ingatlan sikeres árverezését követő birtokbaadás volt, de jelentős a lakásügyben hozott határozat végrehajtása is.

Címkék:
hitel, otthon, lakás, kilakoltatás, árverés, kilakoltatási moratórium, behajtás,