Téged is sokkolhat a bankod: ezzel biztosan nem számolhatsz, ha örököltél

Pénzcentrum2016. április 21. 14:20

A hagyatéki tárgyalás után sokan azzal szembesülnek, hogy a testvériesen elosztott ingatlanokkal nem tudnak mit kezdeni, így valaki kivásárolná a többieket a lakásból. Erre azonban nem minden hitel alkalmas, ráadásul néhány plusz szabálynak is meg kell felelni egyes bankoknál.

Főleg öröklés után fordul elő, hogy közeli hozzátartozóknak közös ingatlan tulajdonuk lesz. A közjegyzőnél lehetőség van ennek rendezésére, azonban még így is gyakran előfordul, hogy nem sikerül megállapodni, vagy esetleg évekkel később rendezik a helyzetet. Kevesen engedhetik meg maguknak azt, hogy készpénzből kifizessék a testvérüket, kölcsönt viszont már sokan felvennének erre.

Nem minden hitel jó erre

A lakáshiteleknek több fajtája is létezik, azonban nem mindegyik alkalmas arra, hogy közvetlen hozzátartozótól vásároljunk ingatlanrészt.

Állami támogatott hitel esetén a hatályos jogszabályok alapján az eladó és a vevő nem lehetnek egymásnak a Ptk. szerinti hozzátartozói

- mondta a Pénzcentrum kérdésére az OTP.

Ez azt jelenti, hogy közeli hozzátartozótól vásárláskor nem kapunk támogatott lakáskölcsönt, ha testvérünktől, vagy egyenes ágú felmenőnktől vagy leszármazottunktól vásárolunk ingatlant. A piaci kamatozású lakáshitelek jelenleg azonban olcsóbbak, mint a kamattámogatott kölcsönök, így a legtöbben egyébként is a piaci termékeket választják.

Különbség van a hitelezésben akkor, ha már részben tulajdonosa vagyunk egy ingatlannak és megvásárolni kívánjuk más résztulajdonát, és ezzel 100 százalékban válunk tulajdonossá, vagy pedig a megvásárolt tulajdonrésszel sem válunk egyedüli tulajdonosokká

 - teszi hozzá az Erste. Emellett viszont van több kitétel, amivel nem árt tisztában lenni:

  • A kivásárolt tulajdonosnak ne maradjon meg tulajdoni hányada az ingatlanban.
  • Az összes tulajdonost zálogkötelezettként be kell vonni az ügyletbe.
  • Ugyanazon ingatlanban tulajdoni hányadot eladni kívánó személy tulajdonjogának, illetve a vevő meglévő tulajdoni hányadának az ingatlan-nyilvántartásban már bejegyezve kell lennie.
  • Házastársak közös tulajdonának megszüntetése vagyonjogi szerződéssel esetében egyértelműen meg kell határozni, hogy a banktól kölcsönt felvevő házastárs mekkora tulajdoni hányadot vált meg (vásárol meg), és az így megváltott tulajdoni hányadnak mekkora az ellenértéke (vételára). A házasság felbontása iránti kereset a bíróság felé igazoltan benyújtásra került. Házastársak esetén tehát a vagyonjogi megállapodás önmagában nem elegendő.
  • Élettársak között csak az élettársi közösség végleges megszűnésére vonatkozó, legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt vagyonjogi megállapodás bemutatása szükséges.

Ezek az általános szabályok a legtöbb banknál azonosak, de a K&H például nem alkalmaz egységes szabályokat, kérdésünkre így feleltek:

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Minden kérelmet egyedileg bírálunk el, a hitelkérelem teljes körű benyújtását követően tudjuk megállapítani a tranzakció finanszírozhatóságát.

Ha tehát kivásárlásra szeretnénk hitelt felvenni, akkor nem kell elkeserednünk, ha az egyik bank elutasítja az ajánlatunkat, ugyanis eltérőek lehetnek a szabályok, persze ilyenkor a kamattámogatott termékekről minden esetben le kell mondanunk.

Mi a helyzet a vállalkozástól vett lakással?

Ha a saját vállalkozásunktól szeretnénk megvenni az ingatlant, akkor a kamattámogatott kölcsönökre vonatkozó szabállyal kell számolnunk. Ezen felül azonban nem szembesülünk megkötésekkel, a piaci kamatozású hiteleket a szokásos feltételekkel vehetjük fel.

Facebook beágyazás
https://www.facebook.com/penzcentrum/posts/10154122432433762:0

Címkék:
hitel, lakáshitel, öröklés, kölcsön, zálogkötelezett,