Több időt kapnak a bajba jutott jelzálóghitelesek

Portfolio2015. szeptember 9. 10:05

A 2015 végéig szóló 25 ezerről 2017 végéig 35 ezerre emelte a Nemzeti Eszközkezelő által átvehető lakások számát egy tegnap megjelent kormányrendelet, tehát újabb 10 ezer olyan lakás kerülhet az államhoz, amelyben a bajban lévő jelzáloghitelesek bérleti díj fejében továbbra is benne lakhatnak.

Mivel a 25 ezerről 35 ezerre történő módosítással még több bajba került jelzáloghiteles adhatja át ingatlanát és veheti bérbe a Nemzeti Eszközkezelőtől, a rendelet módosít némileg az igénybevétel feltételein is.

Két tényszám a NET eddigi munkásságáról (május 31-ei adatok):

  • 134 milliárd forint hitel visszafizetése alól mentesültek a hiteladósok,

  • minden egyes költségvetési forint 2,16 forint hitelt váltott ki.

Feltételek az idei évtől:

  • azok vehetik igénybe, akiknek 2015. január 1-jén érte el vagy haladta meg a 180 napot a késedelmük,
  • Budapesten és megyei jogú városokban az eddigi 20 millió forint helyett 25 millió forint, egyéb településeken 15 millió helyett 20 millió lehet a hitelszerződés megkötésekor megállapított forgalmi érték jogosultsági határa,
  • az eddigi 80 százalék helyett a lakás forgalmi értékének 90 százalékáig felvett hitelekre is kiterjed a segítség,
  • a forgalmi értékhez viszonyított diszkont a vásárlás során Budapesten és megyei jogú városokban az eddigi 55 százalékról 47 százalékra, más városokban 50 százalékról 43 százalékra, községekben 35 százalékról 29 százalékra csökken,
  • a lakás visszavásárlására 60 hónap helyett 72 hónap áll a hiteladósok rendelkezésére.

Címkék:
hitel, otthon, jelzáloghitel, lakás, állam, nemzeti eszközkezelő,