Több mint ötmillióval tartozik a magyar zenész volt barátnőjének

Pénzcentrum2015. február 12. 17:30

Több mint ötmillió forintot adott kölcsön LL Juniornak volt barátnője, amit a mai napig nem adott vissza a zenész. A banki kölcsönön felül azonban a szüleitől is kölcsön kellett kérnie a nőnek, de ezt a bíróságon nem tudja bizonyítani, így csak a banki hitel esetében perelheti az énekest. Miért nem tudott nagyobb kölcsönt felvenni a volt barátnő?

Hét éve, nyáron ismerkedtünk meg. Ősszel már több százezer forintot kért Junior, de azt még megadta

 - mondta korábban a lány, akit elmondása szerint a rapper közös jövővel, házassággal, gyerekekkel hitegetett, ezért megbízott benne. -

Egy éve voltunk együtt, amikor bevallotta nekem, hogy bajban van. Nagyon féltettem, ezért felvettem a lakásomra 4,2 millió forint jelzáloghitelt, ami nem volt elég neki, így a szüleimtől még kérnem kellett hozzá 1,1 milliót

- folytatta Junior volt barátnője, akit azzal nyugtatott meg az énekes, hogy esedékes szerzői jogdíjából visszafizeti tartozását - írja a Blikk.

Ezért nem kapott több hitelt a banktól

Ha az általunk vállalt futamidőre nem tudjuk felvenni azt az összeget, amit szeretnénk, akkor lehet, hogy olcsóbb lakást vagy autót kell választanunk. A kölcsönt igényelni január óta csak a hitelfedezeti mutató (HFM) betartásával lehet. Az ingatlanokra vonatkozó szabály korábban is érvényes volt, ráadásul a bankok belső szabályzata már régóta tartalmazott hasonló elemeket, ez utóbbi lehetett a nagyobb banki kölcsön felvételének akadálya.

A HFM egyébként azoknál a kölcsönöknél lényeges, ahol a hitel mögött valamilyen fedezet áll, a jelzáloghitelek és az autóhitelek ilyenek. Ebben az esetben is a forintkölcsönök a mérvadóak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Míg jelzálog esetében az ingatlan 80 százaléka lehet a maximális hitelösszeg, addig gépjárműveknél a szabály csak 75 százalékot engedélyez.

A pénzügyi lízingszerződéseknél ez az arány öt százalékponttal magasabb lehet.

 

Címkék:
hitel, jelzáloghitel,