Végre kiderült, kik maradnak ki a forintosításból

Pénzcentrum2014. november 10. 14:31

A hétvégén megtudtuk, hogyan forintosítják a devizahiteleket. Megvan a fix árfolyam mértéke, és az is kiderült, hogy nem lesz kötelező átváltani devizahiteleinket forint alapú kölcsönre. Kik maradnak ki a forintosításból?

Kiderültek a forintosítás részletei a hétvége során, így megtudtuk, milyen árfolyamon fogják átváltani a devizahiteleket forinthitelekre. Ugyan a deviza alapú kölcsönöket általában egyben kezelik, mégis lesznek olyanok, akik kimaradnak a forintosításból.

Kötelező lesz, vagy sem?

Korábbi nyilatkozatok alapján arra következtethettünk, hogy az átváltás kötelező érvényű lesz, most azonban Varga Mihály Nemzetgazdasági miniszter azt nyilatkozta, hogy az átváltás nem kötelező, az ügyfél dönthet úgy, hogy továbbra is devizahiteles marad. Ekkor azonban a további árfolyamkockázatokat vállalnia kell - figyelmeztetett. Aki tehát továbbra is devizában szeretné fizetni a kölcsönt, az jelentős kockázatot vállalhat.

Lényeges az is, hogy a fair bankokról szóló törvény valószínűleg olyan hitelezési gyakorlatot vezet be, ami alapján megéri majd átváltani a kölcsönöket. A forintosítás elleni érv lehet viszont, hogy aránylag magas fix, forintosítási árfolyamot határoztak meg (256,5 svájci frank és 309 az euró esetén), és az átváltás rövidtávon gyakorlatilag bebetonozná a tartozás összegét. Természetesen nem lehet megmondani, hogy a jövőben merre és mekkora mértékben változik a forint értéke, így ezzel a későbbi árfolyammozgások ellen védelmet ad a forintosítás.

Kik maradnak ki a jóból?

A devizahitelek nagy részére, a fennálló banki tartozás mintegy 93 százalékára fog vonatkozni az átváltás, igaz a többiek nem élvezhetik az átváltás előnyeit.

A jelzáloggal terhelt hitelek (lakáshitel, szabad felhasználású jelzáloghitel) vesznek és a lakáslízing konstrukciók vesznek részt a forintosításban.

Ennek oka, hogy ezek a kölcsönök teszik ki a tartozás nagy részét, illetve a lakás elvesztésének megelőzése kiemelt fontosságú a kormánynak. Ezek a kölcsönök nem vesznek részt az átváltásban:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • Autóhitelek/lízingek
  • Személyi kölcsönök
  • Folyószámlahitelek
  • Áruhitelek
  • Hitelkártyák
  • Egyéb deviza alapú hitelek

Annak ellenére, hogy a forintosítás csak a jelzálog alapú hiteleket érinti, a bankok elszámoltatásában minden devizahitel részt vesz, vagyis az árfolyamrés alkalmazása és az esetleges egyoldalú kamatemelések miatt ugyanúgy jár vissza pénz.

 

Címkék:
devizahitel, devizacsomag, forintosítás,