Aláírta a köztársasági elnök a banki elszámoltatási törvényt

MTI2014. október 5. 16:28

Áder János köztársasági elnök határidőn belül aláírta az elszámoltatási törvényt - mondta vasárnap az MTI érdeklődésére Altorjai Anita a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke.

Az Országgyűlés szeptember 24-én fogadta el a jogszabályt, amely alapján a bankoknak el kell számolniuk ügyfeleikkel az árfolyamrés semmissége és az egyoldalú szerződésmódosítások miatt keletkezett túlfizetéseiket.

A július elején elfogadott első devizahiteles törvény után ez a második jogszabály, amelyet az Országgyűlés a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatban megszavazott.

A törvény a fogyasztói hitelek érvénytelen szerződéses rendelkezéseinek alapján szükséges elszámolást szabályozza, mivel az ilyen szerződéses kikötések miatt túlfizetés keletkezett a fogyasztók javára. Az elszámolásoknak különböző időpontokban kell lezajlaniuk attól függően, hogy forint- vagy devizahiteleket érintenek, valamint attól, hogy a bank indított-e pert az ügyben, de legkésőbb 2015. szeptember 30-ig, vagy a polgári peres eljárás befejezésétől számított 60. napig kell elküldeniük azt az ügyfeleknek. Az elszámolás alapképletét MNB rendelet írja majd elő.

Az elszámolással kapcsolatban minden költség a bankot terheli. A bankoknak - az ügyfél kérésére - a végtörlesztőkkel is el kell számolniuk.

Az elszámolásnak része az új törlesztőrészlet meghatározása is, emellett a törvény kamatemelési moratóriumot is hirdet 2016. április 30-áig.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az elszámolási törvény túlnyomó része november elsején lép hatályba.

A Köztársasági Elnöki Hivatal korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy szeptember 29-én érkezett meg a hivatalhoz a jogszabály, és az aláírására öt napja volt a köztársasági elnöknek, azaz a határidő október 4-én járt le.

Címkék:
hitel, bank, elszámoltatási törvény, köztársasági elnöki hivatal,