Még soha nem volt ilyen alacsonyan a Diákhitel kamata

Pénzcentrum2014. június 23. 13:30

A Diákhitel1 kamata 5,75 százalék lesz a 2014. július 1-jei és december 31-ei időszakban. A kötött felhasználású Diákhitel2 kamatlába az említett periódusban 7 százalék lesz, melyből az állami kamattámogatás folytán a diákokra eső rész továbbra is fix 2 százalék - derült ki a Diákhitel Központ mai sajtótájékoztatóján.

Mind a szabad, mind a kötött felhasználású Diákhitel kamatlába csökken a 2014. július 1-től december 31-ig tartó periódusban. Az aktuális kamatlábat a Diákhitel1 esetében évi 5,75 százalékban, a Diákhitel2 esetében pedig 7 százalékban határozta meg a társaság. Fontos, hogy ebből a Diákhitel2-t igénybe vevő diákok számára felszámított kamatláb fix 2,00 százalék, az ezen felüli kamatrészt állami kamattámogatás formájában a Magyar Állam állja a hitelfelvevő helyett. Jelenleg egyik Diákhitel sem igényelhető. Augusztus 15-től indul újra a hitelfelvétel, legjobb ha ETR és NEPTUN (az online tanulmányi ügyintéző) rendszereken indítják el a hallgatók a hitelfelvételt.

A Diákhitel 2001-es bevezetése óta sokat változtak a kamatok. Az akkori egyetlen konstrukció (a Diákhitel2-t a 2012/2013-as tanévtől igényelhetik a diákok) kamata 9,50 százalék volt, ami 2004-re 11 százalék fölé emelkedett. 2006-ra csúszott vissza a korábbi 9,50 százalékos szintre, majd a 2009-es átmeneti 11 százalékra való újabb emelkedés óta folyamatos csökkenés figyelhető meg.

"A két termék egyre népszerűbb: eddig már 350 ezren vettek fel Diákhitelt1-et vagy 2-t. 2012-es bevezetése óta nőtt a Diákhitel2 népszerűsége, míg induláskor a diákok 13,4 százaléka, addig mostanra a hallgatók 19,9 százaléka folyamodott a képzés térítésére fordítható hitelhez" - mondta el Lovas Attila, a Diákhitel Központ üzleti vezérigazgató-helyettese. A népszerűséghez az is hozzájárulhat, hogy most már a hallgatói tanulmányi rendszereken keresztül elindítható az igénylés, így sokkal könnyebben hitelhez juthatnak a fiatalok.

A Diákhitel felvehető összegei változatlanok: a szabad felhasználású Diákhitel (amit képzési formától függetlenül bárki igényelhet) konstrukció esetében havi maximum 50 ezer forint igényelhető, ez akár 250 ezer forintot is jelenthet egy félévben. A kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 (azaz kizárólag önköltséges képzésben résztvevő hallgatóknál) felvehető összegének maximuma az adott képzésre meghirdetett költség összege lehet. Mindkét Diákhitelnél ugyanúgy működik a törlesztés: a hallgatói jogviszony megszűnése után, illetve legkésőbb 35. életév betöltését követő negyedik hónaptól kell fizetni a tartozást. Lovas Attila azt is elmondta, hogy 3 százalék alatti azon ügyfelek száma, akik nem törlesztik (időben) az adósságukat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Címkék:
hitel, diákhitel, kamat,