Pénzcentrum • 2013. november 22. 09:03
Japánból adott interjút a közrádiónak a miniszterelnök. Az interjúban szó volt az egykulcsos adórendszerről, a devizahitelekről és a magyar gazdaságról is. Orbán Viktor megvédte a jelenlegi egykulcsos családi adórendszert azzal, hogy szerinte a 2010 előtti adórendszer tönkretette az országot. Úgy vélekedett, hogy a magyar igazságszolgáltatásnak két kérdésben kellene döntést hoznia, minél előbb.
A kormányfő arról is beszélt, hogy mellbe vágta a GVH minapi bejelentése, amely szerint kartelleztek a magyar bankok. Szerinte ez arra utal, hogy olyan dolog történik, aminek nem kéne.
A devizahitelek témájára rátérve úgy fogalmazott, hogy két kérdésben vár verdiktet a magyar igazságszolgáltatástól a kormány:
- a hitelfelvevő árfolyamveszteségét kinek kell viselnie, az embereknek vagy a bankoknak? A jó erkölcs azt diktálná, hogy a bankok viseljék az árfolyamveszteséget, miután a bankok a hitel nyújtásakor minden szakmai ismerettel rendelkeztek, és erősebbek az adósoknál - mondta.
- szabad-e a bankoknak egyoldalúan kamatot módosítaniuk?
Ebben a két kérdésben kellene leverni az alkotmányos cölöpöket, hogy ezt követően döntést tudjon hozni a kormány - vetítette előre. Orbán Viktor többször is hangsúlyozta, hogy nem befolyásolhatja a magyar igazságszolgáltatást, és nem is akarnak nyomást gyakorolni, de nagyon reméli, hogy mielőbb megszületik a döntés.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Arra a kérdésre, hogy van-e megszabott határidő ezekre a döntésekre, Orbán Viktor úgy felelt: ha tegnap megszületett volna a döntés, már akkor is késő lett volna.