Pénzcentrum/MTI • 2011. szeptember 28. 13:11
Uzsora-bűncselekmény gyanúja miatt a rendőrség őrizetbe vette a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gadna független polgármesterét és feleségét, akik lakásukon illegális boltot üzemeltettek, ahol kétszeres, háromszoros áron adták az élelmiszereket és egyéb fogyasztási cikkeket - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t szerdán.
A nyomozás adatai szerint a település polgármestere és felesége lakásukon engedély nélküli boltot üzemeltettek, az eredeti ár többszöröséért értékesítették az élelmiszereket, valamint kamatra adtak pénzt a gadnai rászorultaknak - ismertette az esetet Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
A vásárolt áruk után felhalmozódó tartozást füzetben vezették, amit szociális segély, családi pótlék, valamint a közcélú fizetések kifizetéskor beszedtek az érintettektől.
Nagyobb térképre váltás
A részletekről szólva elmondta: az eredetileg 300 forintba került kenyeret 600 forintért, a 200 forintba kerülő 20 dekás parizert 900 forintért adták el, s miután a településen nincs bolt, máshol nem is lehetett élelmiszert venni. Hivatalosan sem a polgármester, sem a felesége élelmiszer kiskereskedelemhez szükséges engedéllyel nem rendelkezett. Amikor a sértettek szóvá tették a magas kamatot, és azt, hogy nem tudnak fizetni, veréssel fenyegették meg őket - ismertette a szóvivő.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A rendőrség az érintetteknél házkutatást tartott, több iratot is lefoglalt, a 43 éves férfit és 44 éves feleségét előállították, őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.