"Nyugodtan alhatnak az OTP ügyfelei"

Pénzcentrum2010. július 28. 11:04

41 ezer ügyfél esetében 110 milliárd forintnyi hitel-átsrukturálást végzett el eddig az OTP. Nyugodtan alhatnak a bank ügyfelei, ezt bizonyítja, hogy Tier1 tőkemutatója alapján a második helyen végzett a múlt pénteken befejeződött európai stresszteszteken, 91 bank versenyében - mondta ma reggel Pongrácz Antal, a bank vezérigazgató-helyettese.

Számtalan stresszteszt létezik, a múlt pénteken nyilvánosságra hozott csak egy volt a sok közül. A paramétereket ismerve semmivel sem volt gyengébb, mint amit az Amerikai Egyesült Államokban végeztek - mondta Pongrácz Antal a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában. A bankok versenyében sokféleképpen meg lehet méretni a bankokat, ezek közé tartozik a tőkemegfelelés, ezen belül a Tier1 tőkemutató alapján történő összehasonlítás. 16.2%-ával az OTP a második helyen végzett a stresszteszten, büszke erre a bank - húzta alá Pongrácz.

Az OTP filozófiája a konzervatív hitelezés és a prudens tartalékképzés a rövid távú nyereség hajszolása helyett - fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Ezen túlmenően az OTP már három éve nem fizet osztalékot, nyereségét tőkehelyzete megerősítésére fordította. A bedőlt, bedőlni látszó hitelek átsrukturálása (adósvédelem) kifutási időt, levegőt adott a bank adósainak, ez az OTP esetében 110 milliárd forintot, 41 ezer ügyfelet jelent.

Címkék: