Van még remény: Tovább működik a krízisalap!

MTI2010. január 14. 16:18

A kormány április 30-áig meghosszabbította a krízisalap működését, addig igényelhetnek támogatást a családok ebből a keretből. A kormány 500 millió forintot csoportosított át a program meghosszabbítására - közölte a kormányszóvivő csütörtökön az MTI-vel.

A kríziskezelő program civilekből álló tanácsadó testülete is támogatta a kormány azon döntését, hogy ismételten hosszabbítsák meg a kríziskezelő programot - mondta el Szollár Domokos.

Hozzátette: a kabinet az adományok befizetésének határidejét is kitolta április 15-éig. A kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy a program meghosszabbítását Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje kérte a kormányfőtől. A kormány azért hozta létre a kríziskezelő programot, hogy gyors segítséget nyújthasson az átmenetileg nehéz helyzetbe került családoknak. A program augusztus elsejével indult. A program keretében eddig több mint 780 ezren részesültek egyszeri, 20 és 100 ezer forint összegű vissza nem térítendő támogatásban. Eddig hárommilliárd forintot fizettek ki a program számlájáról, a rászorulók átlagosan 40 ezer forintot kaptak.

A program augusztusi indulása óta a kabinet többször is módosította a szabályokat annak érdekében, hogy minél többen és minél nagyobb összegű támogatást kaphassanak.

Szollár Domokos példaként említette, hogy szeptembertől a teljes összeg nem egy, hanem tíz százaléka fordítható a különösen méltányolható, 50 ezer forintnál magasabb összegű kérelmekre. A felhasznált összegből így a módosításnak köszönhetően már több mint 3300 kérelmező 50 és 100 ezer forint közötti összeget kapott, összesen 230 millió forint értékben. Mint mondta: tavaly november 15-étől pedig egy új jogcímmel is bővült a program: fix, 50 ezer forint összegű támogatást igényelhet az, akinek háztartásában nem vehető igénybe semmilyen fűtési célú vezetékes energiaforrás, vagyis kikapcsolták az áramot vagy nincs vezetékes gázszolgáltatás. Ezekben az ügyekben eddig 281 alkalommal állapítottak meg támogatást - közölte.

A kormányszóvivő beszélt arról is, hogy tavaly novemberben döntöttek először a program meghosszabbításáról: az eredetileg tervezett november 30-ai időpont helyett idén január elsejéig tolták ki a támogatás igénylésének lehetőségét.

Változás történt a jogosultsági feltételekben is, hiszen idáig kizáró ok volt, ha az igénylő tavaly 15 ezer forintot meghaladó összegű átmeneti segélyt kapott az önkormányzattól, mostantól azonban az igénylést megelőző 12 hónapot kell vizsgálni, és nem a teljes 2009-es évet. Az MTI kérdésére kitért arra: a kormány 500 millió forintot csoportosított át a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) bírságbevételeiből a kríziskezelő program folytatására.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kabinet folyamatosan figyelemmel kíséri a programra rendelkezésre álló összeg nagyságát, és szükség esetén további átcsoportosításokról is dönt - hangoztatta.

2010. január 13-áig országosan összesen majdnem 90 ezer kérelem érkezett be a regionális nyugdíjbiztosítási igazgatóságokhoz, amelyek közül eddig 80 ezer 867-et bíráltak el, és összesen 3 milliárd 275 millió forint értékű támogatásról döntöttek. Az áram és vezetékes gázszolgáltatás kikapcsolása miatt 281 ügyben adtak támogatást.

Címkék: