Alig utalnak haza pénzt a vendégmunkások

Pénzcentrum2009. szeptember 8. 12:32

Az év első hat hónapjában közel felére csökkent a Nyugat-Európában dolgozó román vendégmunkások által hazautalt pénzösszegek mennyisége -írja a kronika.ro hírportál.

A román jegybank adataiból kiderül: a külföldön dolgozó romániai vendégmunkások 2009 első hat hónapjában 45,6 százalékkal kevesebb pénzt utaltak haza, mint az előző év azonos időszakában. Miközben tavaly fél év alatt 3,25 milliárd euró érkezett Romániába, idén mindössze 1,7 milliárd eurónak megfelelő összeget juttattak haza a világ szinte minden táján munkát vállaló román állampolgárok. Spanyolországból és Olaszországból - ahol a legjelentősebb román közösség él - 695, illetve 525 millió euró érkezett, a tavaly hazaküldött 1,18 milliárd, illetve 962 millióval szemben.

Úgy tűnik, hogy a gazdasági válság leginkább az Ausztriában élőket érintette, az innen idén hazaküldött 20 millió euró ugyanis közel 76 százalékos visszaesést takar. Az Egyesült Államokban dolgozók 195 millió eurót utaltak romániai bankszámláikra, 19 millió euróval kevesebbet, mint tavaly. Németországból 59 millió eurót küldtek, míg Nagy-Britanniából 60 millió euró érkezett, ami az előző év azonos időszakához képest 63, illetve 135 millió euróval kevesebb.

A hazaküldött pénzösszeg jelentős csökkenése nem véletlen, a román állampolgárokat többnyire ugyanis az építkezéseken, mezőgazdaságban, illetve a könnyűiparban foglalkoztatták, azokban az ágazatokban, melyeket leginkább érintett a válság.

Címkék:
könnyűipar,