Új pénzt vezetnek be Sopronban

Pénzcentrum2009. augusztus 31. 09:02

Kékfrank elnevezésű utalványt vezetnek be ősszel Sopronban, ami a forintot helyettesítené, és várhatóan gazdaságélénkítő hatású lesz - írja a Népszabadság.

A Hami Európai Szövetkezet - melyet magánszemélyek és vállalkozások hoznak létre - tagjai arra vállalkoznak, hogy egymás között pénz helyett Kékfrank utalványt használnak majd elszámolásoknál.

A Kékfrank egyébként száz százalékig forint fedezetű lesz, kezdetben elektronikus formában ölt majd testet, később azonban papír utalványt is létrehoznak. A különböző címleteken Sopronhoz kötődő hírességek lesznek majd.

A szövetkezethez bárki csatlakozhat, aki megvesz 100 euró értékű részjegyet, és forint illetve kékfrank számlát nyit, ahol az elhelyezett forintot lekötik, és a kékfrankkal fizet onnantól.

Az utalványrendszer előnyének azt tartják, hogy míg a forint teljes egészében kamatozni tud a lekötött betétben, addig a helyettesítő eszközzel, a Kékfrankkal kereskedni, vásárolni lehet. A tervek szerint a szövetkezeti tag hitel- vagy jelzáloghitel keretében is kékfrankhoz juthat.

Címkék: