Miért hallgatunk a pénzügyi tanácsadókra? Agykutatók kiderítették!

Pénzcentrum2009. március 24. 17:00

Az emberi agy működését fürkésző kutatatók rájöttek, hogy miért hallgatunk vakon olyan tanácsadókra, akiket nem is feltétlenül ismerünk. A vizsgálatok során kiderült, ilyenkor agyunk aktivitása lelassul, kikapcsol a racionalitásunk.

Mikor egy pénzügyi szakértő, vagy tanácsadó javasol számunkra valamit, hajlamosak vagyunk gondolkodás nélkül tényként, igazként kezelni azt, amit most már akár szó szerint is érthetünk, hiszen amerikai kutatók által 24 önkéntesen végzett vizsgálatok szerint ilyenkor valóban inaktívvá válik agyunk azon területe, amely a döntéshozásért felelős.

A vizsgálatokat vezető atlantai Emory Egyetem professzora egy viszonylag új tudományággal, a neuroeconomics névre hallgató, a gazdasági döntéseket az agyi aktivitással, a hormonszinttel és a vérnyomással magyarázó kutatásokkal foglalkozik. Véleménye szerint ez a jelenség, vagyis az általunk szakértőknek vélt illetőkbe vetett, kétkedés nélküli bizalom a mostani vérzivataros időkben kifejezetten ártalmas lehet, nem csak pénztárcánkra nézve, de mentálisan is. Ha ugyanis a forrásról kiderül, hogy inkompetens, ne adj isten csaló, ez lelkileg deprimáló lehet.

A "felfedezés" magyarázatot nyújthat arra, hogy miként dőlhetnek be emberek tömegei olyan csalóknak, mint amilyen Madoff, de a különféle gazdasági lufikat, vagy magát a pénzügyi válságot is megmagyarázhatja, legalábbis emberi oldalról.

A vizsgálatra egyébként úgy került sor, hogy a 24 önkéntessel pénzügyi játékot játszattak, ahol két választásuk volt, vagy elfogadtak egy fix kifizetést, vagy hazardírozhattak nagyobb összeg reményében. Egyes döntések előtt azonban egy gazdasági szakértő is tanácsot adott nekik. A tesztalanyok agyműködését eközben funkcionális mágneses rezonancia vizsgálat (fMRI) alá vetették, mely kimutatta, hogy azoknál a kérdéseknél, illetve döntési helyzeteknél, ahol segítséget, tanácsot kaptak, az agyuk azon része, amely a döntéshozásért, illetve a valószínűségek felméréséért felelős, kisebb aktvitást mutatott, mint mikor önállóan kellett választaniuk.

Címkék: