Adósok a tönk szélén: mi lehet a megoldás?

Pénzcentrum2009. február 13. 05:55

Külföldön már bevett gyakorlat, nálunk még csak terv Azokban az országokban, ahol a személyi csőd intézménye ismert, 2008 második fele meglehetősen nagy felfutást eredményezett az adósságrendezés ezen módját választók számában. Nagy-Britanniában például a legfrissebb adatok szerint naponta 350-en kérnek maguk ellen csődeljárást. Itthon egyelőre még csak fontolgatják az illetékesek az intézmény bevezetését.

Legalább olyan nehéz lenne megállapítani, hogy a gazdasági válság, vagy a csökkenő kereslet volt-e előbb, mint a tyúk, meg a tojás dilemmát eldönteni, de mindegy is. A végeredmény a lényeg: ha nincs kereslet, nincs termelés sem, ha pedig nincs termelés, nincs munka, és akkor bizony bevételünk sincs, amiből a korábbi évek szükséges, vagy épp felelőtlen hiteltartozásait kiegyenlíthetnénk. Ilyen esetekben fordul aztán elő, hogy akár még az tetőt is elárverezik a fejünk felől, magyarul végrehajtást indítanak ellenünk.

A helyzetet megelőzendő a kormány a napokban kijelentette, hogy maximum két évre a lakáshitelek törlesztésének egy részét átvállalja azoktól, akik önhibájukon kívül elvesztették állásukat. A csökkentett törlesztőrészletet azonban csak azok kérhetik, akik 2008. szeptember 30-a után vesztették el állásukat, és bizonyíthatóan önhibájukon kívül lettek munkanélküliek. További feltétel, hogy a lakáshitel összege nem lehet több mint 20 millió forint, és csak abban az esetben biztosítják ezt a lehetőséget, ha a kérelmező nem rendelkezik további ingatlannal.

Ez a megoldás csak igen szűk rétegnek jelent mentsvárat, és számukra is csak két évig, miközben arra sincs semmi garancia, hogy ezalatt sikerül a támogatottnak összekapnia magát, és rendezni anyagi helyzetét. Külföldön az ilyen esetekre találták ki a személyi csőd intézményét.

Ez a vállalkozások esetében már jól ismert eljárás lehetővé teszi, hogy a magánszemélyek fizetésképtelenségüket bejelentve maguk ellen csődeljárást indíthassanak, majd az eljárásban résztvevőkkel közösen megoldást találjanak a hitelezők követeléseinek kiegyenlítésére.

Természetesen a csőd bejelentése nem azonos a tartozások elengedésével, sőt, nem is veheti igénybe minden megszorult adós, a legtöbb országban ugyanis feltételhez kötik a jogosultságot. Az intézmény célja elsősorban, hogy azokon segítsen, akik önhibájukon kívül tartósan nem tudják fizetni tartozásukat. Ilyen ok lehet például a házastárs halála, a munkahely elvesztése, tartós betegség, és még sorolhatnák a különböző országok kiszabott feltételeit, a lényeg, hogy a meggondolatlan költekezés önmagában még nem lehet indok a csőd iránti kérelemre.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Kérdés persze, hogy mi számít meggondolatlan anyagi elköteleződésnek, és mi nem, hiszen ami az egyik szemében luxusnak, az a másiknak létszükségletnek tűnhet. Angliában például bíróság dönti el, hogy az illetőre milyen feltételeket szab ki, vagyis engedélyezi-e a hitel átütemezését, a törlesztőrészletek mérséklését, a futamidő meghosszabbítását, vagy nagyon indokolt esetben a felfüggesztett fizetést, ellenkező esetben csődgondnokot rendelnek ki, aki lefoglalja a csődbement minden vagyonát, amiből kiegyenlítik a tartozását. Az illető ezek után nem vehet fel banki kölcsönt, nem nyithat bankszámlát, és nem folytathat bizonyos tevékenységeket sem, így például nem lehet könyvelő, ügyvéd vagy vállalatvezető.

A német rendszerben úgy működik, mint a cégek esetében, vagyis a fizetésképtelen személyt vagyoni gondnokság alá helyezik, aki a továbbiakban nem rendelkezhet szabadon saját vagyona felett. Helyette egy vagyongondnok méri fel a pénzügyi helyzetét és intézkedik a hitelezők kiegyenlítéséről.

A magáncsőd sem mindenre mentsvár!

Címkék: