Ilyen is rég volt: vállalkozásbarát pályázatok az NFÜ-től!

Pénzcentrum2009. január 13. 16:00

Hétfőn este megjelentek a Gazdaságfejlesztési Operatív Program azon pályázatainak tervezetei, melyek alapján majd 1-2 hónapon belül újra be lehet nyújtani a technológia-fejlesztésre vonatkozó pályázatokat - derült ki a Magyar Pályázatkészítő Iroda hírleveléből. A nehéz időkre való tekintettel a pályázatok sokkal vállalkozásbarátabbak lesznek, mint eddig bármikor.

A végleges kiírások 2-3 héten belül kerülnek közzétételre, azonban a tervezetek fő irányvonalai azonban nagyon nagy valószínűséggel nem változnak, így ezek alapján előzetesen fel lehet készülni a beadásra. A legfontosabb változások a következők lesznek.

  • A beruházást a pályázat benyújtását követően meg lehet kezdeni, NEM kell megvárni a formai befogadást
  • Nagyvállalatok NEM csak hátrányos településen pályázhatnak
  • Választhat a pályázó, hogy VAGY árbevétel megtartást/mérsékelt csökkenést vállal, VAGY az alkalmazotti létszámot tartja fenn 2 évig
  • Az előleg mértéke akár 40 százalék is lehet
  • Nagyobb arányban számolható el az építési költség (30 vagy 50 százalék)


Az "A" jelű pályázatokra a következő feltételek vonatkoznak:

  • Beadható: 2009. február 13. és 2009. december 31. között
  • A pályázaton elnyerhető összeg 1 és 50 millió forint közé esik (a Közép-Magyarországi Operatív Programban 1 és 20 millió közé)
  • A támogatás aránya 35 - 40 - 45 - 50 százalék lehet a beruházás helyszínétől függően (a Közép-Magyarországi Operatív Program esetén 25 - 30 százalék)
  • Kizárólag KKV-k pályázhatnak
  • Legalább 1 - 2 lezárt üzleti év szükséges (a beruházás helyszínétől függően)
  • Legalább négymillió Ft / fő nettó árbevétel az utolsó lezárt évben
  • Az elmúlt években 15 - 20 - 25 százaléknál nagyobb mértékkel NEM csökkenhetett az árbevétel a beruházás helyszínétől függően (a Közép-Magyarországi Operatív Programban 10 százalék)
  • Három évnél nem régebbi használt gépet, berendezést és eszközt is be lehet szerezni
  • Elszámolható költségek: gép, berendezés, eszköz beszerzése, informatikai fejlesztés-, minőség irányítási rendszerek költségei


A "B" jelű pályázatok általános feltételei a következőek:

  • Beadható: 2009. február 23. és 2009. március 30. között
  • A támogatás mértéke 20 - 150 millió forint lehet (A Közép-Magyarországi Operatív Programban 20 és 100 millió forint közötti összegről lehet szó)
  • A támogatás aránya 35 - 40 - 45 - 50 százalék (a KözépKözép-Magyarországi Operatív Programban KMOP: 25 - 30 százalék) a beruházás helyszínétől függően
  • Kizárólag KKV-k pályázhatnak
  • Legalább 1 - 2 lezárt üzleti év szükséges (a beruházás helyszínétől függően)
  • Legalább négymillió Ft / fő nettó árbevétel az utolsó lezárt évben
  • Az elmúlt években 15 - 20 - 25 százaléknál nagyobb mértékkel NEM csökkenhetett az árbevétel a beruházás helyszínétől függően (a Közép-Magyarországi Operatív Programban 10 százalék)
  • Három évnél nem régebbi használt gépet, berendezést és eszközt is be lehet szerezni Elszámolható költségek: gép, berendezés, eszköz beszerzése, informatikai fejlesztés, ezekhez kapcsolódóan: ingatlan 12 hónap bérleti díja-, építés-, licenc, know-how-, oktatás-képzés-, piacra jutás-, tanácsadás-, minőség irányítási rendszerek költségei


A "C" jelű pályázatokról pedig az alábbiakat érdemes tudni:

  • Beadható 2009. március 30. és 2009. május 5. között
  • A támogatás mértéke 150-500 millió forint lehet a beruházás helyétől függően
  • A támogatás aránya 35 - 40 - 45 - 50 százalék a beruházás helyszínétől függően
  • KKV-k és nagyvállalatok is pályázhatnak
  • Legalább 1 - 2 lezárt üzleti év szükséges (a beruházás helyszínétől függően)
  • Legalább négymillió Ft / fő nettó árbevétel az utolsó lezárt évben
  • Az elmúlt években 10 -15 - 20 - 25 százaléknál nagyobb mértékkel NEM csökkenhetett az árbevétel a beruházás helyszínétől függően (a Közép-Magyarországi Operatív Programban 10 százalék)
  • Vagy 30 százalék export-, VAGY 50 százalék ipari beszállítói árbevételt el kell érni a beadáskor, illetve a fenntartási 3 év valamelyikében (a legfejletlenebb térségekben NEM szükséges).
  • Kizárólag új gépet, eszközt, berendezést lehet beszerezni
  • Elszámolható költségek: gép, berendezés, eszköz beszerzése, informatikai fejlesztés, ezekhez kapcsolódóan: ingatlan 12 hónap bérleti díja-, építés-, licenc, know-how-, oktatás-képzés-, piacra jutás-, tanácsadás-, minőség irányítási rendszerek költségei
Címkék: