HelloVidék • 2026. július 17. 10:15
Újabb látványos jele van annak, milyen súlyosan érinti az aszály az országot. A hódmezővásárhelyi Téglagyári tavakról készült friss drónfelvételeken jól látszik, hogy a három tómederből az egyik teljesen kiszáradt, a másikban már csak foltokban maradt víz, a legmélyebb tóban pedig látványosan lecsökkent a vízszint.
Lehangoló felvételeket tett közzé a Dél-Alföld Meteorológia a hódmezővásárhelyi Téglagyári tavakról. A drónvideón jól látszik, hogy az elmúlt évek egyre melegebb és szárazabb időjárása alaposan átalakította a korábban népszerű kirándulóhelyet. A meteorológiai oldal szerint a tartós csapadékhiány és a forró nyarak miatt a tavak folyamatosan veszítenek a vízkészletükből.
A három fő tómeder közül a legkisebb mára teljesen kiszáradt. A középső, egykor legnagyobb vízfelületű tóban már csak elszórtan maradt víz, míg a legmélyebb mederben ugyan még összefüggő a vízfelület, de a beszámoló szerint onnan is legalább egy méternyi víz hiányzik. Emiatt a vízparti madarak is erre az egyetlen nagyobb vízfelületre szorultak vissza.
Jó tudjuk, nemcsak Hódmezővásárhelyen okoz gondot az aszály
A Téglagyári tavak állapota jól mutatja, milyen következményei vannak a hosszú ideje tartó csapadékhiánynak. Az elmúlt hetekben az ország megannyi pontjáról is hasonló hírek érkeztek: történelmi mélypontra süllyedt megannyi hazai folyó és tó vízszintje, számos kisebb vízfolyás pedig teljesen kiszáradt vagy csak alig csordogál.
A szakemberek szerint tartós javulást csak az átlagosnál jóval csapadékosabb időszak hozhatna. Addig azonban a sekélyebb tavak és holtágak továbbra is különösen kitettek a vízhiánynak.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Címlapkép: Bodrogi Attila / Facebook