Rendkívüli a helyzet Tatán: nagy a baj, naponta 20 millió liter víz tűnik el az Öreg-tóból

HelloVidék2026. július 9. 10:15

Több mint két évtizede nem látott mélypontra került a tatai Öreg-tó vízszintje. A tartós aszály, a csapadékhiány és az egyre erősebb párolgás miatt a tó naponta akár két centimétert is apadhat, ami mintegy 20 millió liter víz elvesztését jelenti.

Tovább romlik a helyzet a tatai Öreg-tónál: a hosszan tartó száraz időjárás és az extrém nyári hőség hatására a tó vízszintje ismét kritikusan alacsonyra csökkent. A szakemberek szerint hasonlóan kedvezőtlen állapot utoljára több mint húsz éve, a 2003-as nagy aszály idején alakult ki.

A helyzet a közeli Cseke-tó vízpótlását is érinti. A feltöltést azért kellett leállítani, mert az Öreg-tó vízszintje a szivattyú biztonságos működéséhez szükséges szint alá csökkent. A vízpótlás csak akkor indulhat újra, ha a tatai tó vízállása ismét eléri a megfelelő szintet.

Naponta akár 20 millió liter víz is elpárologhat

Molnár András, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tatai szakaszmérnökségének vezetője a Kemma.hu-nak elmondta: az elmúlt időszak rendkívüli aszálya jelentősen rontotta a tó vízháztartását. Az elmúlt közel egy hónapban a hétfői záporral együtt is mindössze 3,7 milliméter csapadék hullott Tatán. Bár a rövid eső megállította az apadást, érdemi vízszintemelkedést nem okozott. Ehhez a szakember szerint hosszabb időn keresztül tartó, egyenletes csapadékra lenne szükség az Által-ér vízgyűjtő területén.

A tó vízállása kedden reggel 171 centiméter volt, és egyelőre stagnált, azonban a következő napokra ismét forró időjárást jeleznek előre. A nagy meleg és az erős párolgás miatt az Öreg-tó vízszintje naponta akár 1–2 centiméterrel is csökkenhet. Ez hozzávetőleg 20 millió liter víz elvesztését jelenti minden egyes nap.

„Ez a párolgó víztömeg adja Tata kellemes mikroklímáját, ugyanakkor ha nem érkezik megfelelő utánpótlás az Által-ér vízgyűjtőjéről, akkor a tó vízszintje folyamatosan süllyed” – fogalmazott Molnár András.

2003 óta nem volt ilyen alacsony a vízállás

A szakember szerint a mostanihoz hasonló helyzet legutóbb 2003-ban alakult ki, amikor rendkívül száraz tavasz előzte meg az alacsony vízállást.A mostani helyzet ugyanakkor valamivel kedvezőbb, mint akkor: az Által-éren keresztül jelenleg is érkezik valamennyi vízutánpótlás, ezért a szakemberek bíznak abban, hogy a tó vízszintje nem csökken jelentősen tovább.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A következő napok időjárása azonban meghatározó lehet. Ha a hőség és a száraz, meleg szelek folytatódnak, a párolgás ismét felgyorsulhat.

Az aszály nemcsak a vízszintet érinti

A tartósan alacsony vízállás az élővilágra és a tó állapotára is hatással van. A melegebb, sekélyebb víz kedvezhet az algásodásnak, miközben a vízi élőhelyek egyensúlya is érzékenyebbé válik.

A tatai Öreg-tó különleges természeti és kulturális érték: Magyarország egyik legrégebbi mesterséges tava, amely nemcsak a helyiek életében fontos, hanem jelentős szerepet tölt be a térség vízgazdálkodásában és turizmusában is.

A szakemberek szerint a hosszú távú megoldást nem egyetlen beavatkozás jelenti, hanem a vízgyűjtő terület vízmegtartó képességének javítása, a csapadék helyben tartása és az egyre gyakoribb aszályos időszakokra való alkalmazkodás.

Címkék:
víz, időjárás, vízhiány, hőség, csapadék, vízügy, , szárazság, aszály, hellovidék, tata,