HelloVidék • 2026. június 8. 10:45
A Tisza és a Maros vidékén megjelentek az első tiszavirágok, ezzel hivatalosan is kezdetét vette a tiszavirágzás előrajzása. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai már június első napjaiban észleltek néhány példányt a Tiszán, most hétvégén pedig a Maroson több ezres nagyságrendű rajzást figyeltek meg.
A jelenségről Albert András természetvédelmi őrkerület-vezető készített felvételeket. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság közösségi oldalán azt írta, hogy a mostani előrajzás még csak az előfutára annak a látványos természeti eseménynek, amelyet minden évben sokan várnak a folyópartokon.
A Tiszán egyelőre kisebb számban, tízes nagyságrendben jelentek meg a kérészek, amelyek fontos táplálékforrást jelentenek a halak és a vízimadarak számára. A szakemberek szerint a következő hetekben várható a tömeges főrajzás, amikor a tiszavirágok milliós számban jelennek meg a vízfelszín felett.
Miért különleges a tiszavirágzás?
A tiszavirág (Palingenia longicauda) Európa egyik legnagyobb kérészfaja, és egykor szinte teljesen eltűnt a kontinens folyóiból. Magyarországon a Tisza és néhány mellékfolyója ma is menedéket nyújt számára, ezért a tiszavirágzás nemcsak látványos természeti esemény, hanem természetvédelmi szempontból is kiemelkedő jelentőségű.
A kifejlett rovarok élete rendkívül rövid: a vízből kikelve mindössze néhány órájuk vagy napjuk van a párzásra és a peték lerakására. Ez a rövid, de tömeges rajzás adja a tiszavirágzás különleges hangulatát, amely évről évre turistákat és természetfotósokat is a folyók partjára vonz.