HelloVidék • 2026. május 19. 11:45
Egykor a győri elit és polgárság egyik legfontosabb találkozóhelye volt, ma viszont az összeomlás szélén áll a Radó-sziget ikonikus épülete, a Spartacus csónakház. Az ország egyik legrégebbi ilyen létesítményének sorsa több mint másfél évtizede bizonytalan, a felújítási tervek sorra megszületnek, de érdemi előrelépés máig nem történt.
A csónakház története 1897-ig nyúlik vissza: a svájci romantikus stílusban megálmodott épület eredetileg Regatta pavilonként működött, és nemcsak az evezős sport, hanem a győri társasági élet egyik központja is volt. A dualizmus korában az arisztokrácia, a katonatisztek és a városi polgárság is rendszeres vendégnek számított, az események pedig gyakran komoly presztízsű társasági alkalmak voltak - írta a Kisalföld.
A tagság nem volt mindenki számára elérhető: komoly díj ellenében lehetett csak a klubhoz csatlakozni, a bevételekből pedig rangos sporteseményeket és regattákat szerveztek. A csónakház terasza és tornya a korabeli beszámolók szerint a város egyik legjobb kilátópontjának számított. A második világháború után az épület sorsa gyökeresen megváltozott. Az államosítást követően több szervezet is használta, majd 1968-tól a Győri Spartacus SE vette át, innen ered a ma is ismert Spartacus-csónakház elnevezés.
A szocializmus évei azonban nem kedveztek az épület állagának: a karbantartások elmaradtak, a híres fa torony pedig statikai okok miatt végül lebontásra került. A rendszerváltás után tovább romlott a helyzet, az egyre szűkösebb anyagi források miatt a fenntartás is gondot okozott.
- A 2000-es években ugyan több felújítási terv is készült, de a megvalósítás rendre elmaradt. 2007-ben új reményt hozott, hogy a Rába Sárkányhajó Club költözött az épületbe, ám a szükséges források továbbra sem álltak rendelkezésre a teljes rekonstrukcióhoz.
- 2015-ben már nagyszabású átalakítási tervekről beszéltek: sport- és kulturális központot, apartmanokat és konferenciatermet is kialakítottak volna az épületben, ám a kivitelezés nem indult el. A csónakház 2019-re már eladásra is meghirdetésre került, az állapota ekkorra jelentősen leromlott.
- 2020-ban Győr önkormányzata visszavásárolta az ingatlant, és újabb fejlesztési koncepciók készültek, többek között víziturisztikai és közösségi funkciókkal. A tervezési szakasz 2023-ban lezárult, a tényleges felújítás azonban továbbra sem indult el.
A legfrissebb információk szerint a teljes rekonstrukció már milliárdos nagyságrendű forrást igényelne, és a megvalósítás időpontja továbbra is bizonytalan. A legutóbbi hírek 2025 októberében érkeztek, akkor Pintér Bence, Győr polgármestere Nyúl Zoltánt, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkárát és Fekete Dávid miniszteri biztost szemrevételezte Győr elhanyagolt műemlék épületeit, köztük a Spartacus-csónakházat. Akkor már milliárdos költségekről beszéltek az épület kapcsán.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Címlapkép: Győri Torna és Evezős Egylet (később Rába ETO, ma Győri Vízügy-Spartacus Evezős Klub) csónakháza. Balra a Cziráky-emlékmű. 1931 Fortepan/ Fotó adományozó: Schermann Ákos