HelloVidék • 2025. október 22. 16:15
Lengyeltóti önkormányzata új programmal támogatja a fiatalokat: a bérleti díjat elengedik, csak a rezsit kell fizetni. A cél a fiatalok helyben tartása és a város közösségének erősítése.
Európai uniós támogatással indította el legújabb lakhatási programját Lengyeltóti Város Önkormányzata, amely a 18 és 35 év közötti fiatalokat, párokat és családokat segíti önkormányzati bérlakásokhoz jutni. A kezdeményezés célja, hogy növelje a település népességmegtartó erejét, és csökkentse a fiatalok elvándorlását – különösen a Balaton közelsége miatt egyre drágábbá váló ingatlanpiaci helyzetben.
A támogatás lényege, hogy a pályázaton nyertes fiataloknak nem kell bérleti díjat fizetniük, mindössze a tényleges rezsiköltségek megtérítése a kötelezettségük. Emellett vállalniuk kell, hogy évente legalább 24 óra közösségi önkéntes munkát végeznek a város javára.
„Egy-egy ilyen lehetőségre mindig nagy az érdeklődés, hiszen a környéken nehéz megfizethető albérletet találni” – mondta Nagy Máté, Lengyeltóti polgármestere. – „Ez a program valódi esélyt ad azoknak a fiataloknak, akik szeretnének a térségben maradni, dolgozni és családot alapítani.”
A lakásokra olyan fiatalok is pályázhatnak, akik visszaköltöznének Lengyeltótiba, vagy most terveznek letelepedni a városban. A feltételek között szerepel, hogy a jelentkező – vagy pár esetén legalább az egyik fél – rendelkezzen érvényes munkaviszonnyal, illetve hiányszakmában vagy betöltetlen munkakörben vállaljon munkát.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A lakhatási támogatás legfeljebb 24 hónapig vehető igénybe. A pályázathoz szükséges adatlap, motivációs levél és szakmai önéletrajz benyújtásával lehet jelentkezni, postai úton vagy személyesen az önkormányzat hivatalában. Pályázati határidő tehát: 2025. október 31.