Gyermekkori álomból csodavilág: 2 kilométernyi fényfüzérrel építettek örök karácsonyt Rácalmáson

HelloVidék2025. október 13. 10:45

Egy család, két kilométernyi fényfüzér és a karácsony, ami sosem ér véget: Rácalmáson valóra vált az ünnepi álom. A Pats–Belső család megteremtette Magyarország egyik legkülönlegesebb látványosságát – egy helyet, ahol 40 fokban is szól a „Csendes éj”.

Nem mindennapi ötletből nőtte ki magát a Rácalmási Karácsonyi Csodavilág: a Pats–Belső család tavaly májusban határozta el, hogy megvalósítja gyermekkori álmát, és létrehoz egy helyet, ahol egész évben tart a karácsony. Az október elején megnyílt csodavilág azóta is fényárban úszik, és már az első hetekben látogatók százait vonzotta Fejér vármegye távolabbi településeiről és még Budapestről is - írta a Duol.hu.

 „A karácsony nekünk nemcsak egy ünnep, hanem egy érzés. Azt szerettük volna, ha ezt az érzést bármikor átélhetik azok is, akik ellátogatnak hozzánk” – mesélte Pats–Belső Viola, a kezdeményezés megálmodója.

A 750 négyzetméteren elterülő karácsonyi birodalom minden szeglete a karácsonyt idézi. A kertben két kilométernyi fényfüzér világítja meg az ötméteres LED-fát és a négy méter magas világítógömböt, miközben a látogatók fotózkodhatnak a hatalmas Mikulás-szán előtt. A belső térben öt különböző stílusban feldíszített karácsonyfa fogadja a vendégeket – mindegyik más színekben és hangulatban ragyog.

A látvány azonban csak a kezdet: a család kézműves kerámia- és üvegdekorációkkal foglalkozik, sok díszt maguk készítenek, másokat pedig orosz, lengyel, szlovák és magyar mesterektől szereznek be. A cél, hogy a Csodavilág ne csak látványosság legyen, hanem a kézműves hagyományok otthona is.

Loading...

„Nem kaptunk semmilyen támogatást, mindent mi és a barátaink hoztunk létre. Volt, hogy nyáron negyven fokban díszítettünk karácsonyfát – furcsa látvány lehettünk!” – mesélte a lapnak Viola, aki két gyermek mellett, éjszakákba nyúlóan dolgozott a dekorációkon.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Rácalmási Karácsonyi Csodavilág hétfőn és csütörtökön zárva tart, de hétfőnként iskolás és óvodás csoportokat fogadnak. A tervek között szerepel Grincs-látogatás, kézműves foglalkozás és tematikus programok szervezése is – a cél, hogy a Csodavilág valóban egész évben nyitva maradhasson.

Címlapfotó, Rácalmási Karácsonyi csodavilág

 

Címkék:
karacsony, karácsonyfa, kézműves, családi vállalkozás, fényfüzér, hellovidék, fejér megye, látnivaló, karácsonyi dekoráció,