HelloVidék • 2025. október 10. 09:45
Tatabányán új fejezetéhez érkezett a fizetős parkolás története: immár nemcsak az utcákon, hanem a népszerű áruházak parkolóiban is komoly összeget kell fizetni annak, aki autóval érkezik. A drasztikus díjak miatt sokan felháborodtak – de vajon indokolt ez a lépés, és van-e mód enyhíteni a terheken?
Tatabányán már hónapok óta komoly viták alakultak ki a városi parkolási rendszer átalakítása körül. A városi rendelet bevezetése során a főispán is felvetette annak törvényességét, így augusztusban a közgyűlés újratárgyalta azt - írta a Kemma.hu.
A vita mellett azonban most már a magánüzletek is beléptek a harctérre: októbertől a Győri úti Lidl parkolója is díjkötelessé válik. Ezzel az üzletlánc gyakorlatilag ugyanazt a gyakorlattá vált rendszerét honosítja meg helyben, amit országszerte már több Lidl-üzletben bevezettek: az első óra ingyenes, de a második órától 1 500 forint, a harmadik órától pedig már 2 500 forint a tarifa.
Az újonnan bevezetett rendszer értelmében
- az első óra parkolás ingyenes,
- a második órától 1500 forintot,
- a harmadik órától pedig már 2500 forintot kell fizetni.
Az indoklás egyszerű: az üzlet előtti parkolókat sokan nem vásárlás céljából használják hosszabb időre. A sorokat várakozó buszoktól kezdve a város más pontjairól érkező autósokig sokan „parkolóként” tekintettek az áruház melletti területre.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)