Még nem engednéd el a nyarat? A Duna-parti ékszerdoboz most éjjel-nappal fesztiválra készül

HelloVidék2025. augusztus 28. 18:45

Szentendre idén is különleges programsorozattal búcsúztatja a nyarat: augusztus 29–31. között rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivált, amit kár lenne kihagyni!  

Augusztus utolsó hétvégéjén Szentendre újra, immár 20-. alkalommal megmutatja sajátos értékeit a kultúra, a művészet és a vendéglátás területén, s néhány napra késő esti, igazi mediterrán élet tölti meg a belvárost. Az idei nyárzáró fesztiválon 40 helyszínen 165 program várja a látogatókat, a fókuszban pedig ismét a minőségi kultúra, a helyi értékek és az alkotók állnak.

Három napon át a belváros udvarai és terei tematikus programokkal telnek meg: lesz Jazzudvar, Irodalmi udvar, Gyerekudvar, Alternatív zenei udvar, a Duna-korzón pedig kisebb színpadok kínálnak élőzenét és táncos programokat a festői panoráma mellett.

A „Házak, udvarok, házigazdák” elnevezésű program során a helyi művészek, civil szervezetek és magánszemélyek is megnyitják kapuikat a közönség előtt. Az üzletek és galériák meghosszabbított nyitvatartással, a város kulturális intézményei pedig különleges eseményekkel készülnek.

A P’Art Mozi művészfilmeket vetít klimatizált nézőterén, míg a Ferenczy Múzeumi Centrum múzeumaiban és a Szentendrei Régi Művésztelep tereiben workshopok, beszélgetések és kiállítások várnak:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Loading...

 

Címkék:
facebook, kultúra, program, augusztus, szentendre, programajánló,