Erre minden szülőnek fel kell készülni: ezt a betegséget a legtöbb ovis, iskolás gyermek elkapja ősszel

infostart.hu2023. augusztus 31. 09:02

Kezdődik az óvoda és az iskola, aminek egyik velejárója, hogy a gyermekek megfertőzik egymást. A Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke az InfoRádióban beszélt arról, hogyan készítsük fel gyermekünk szervezetét a közösségbe kerülés egészségügyi kockázataira.

Jellemzően az első lehűlésekkor már megjelenik a nátha. Ilyenkor a gyerekek azzal a baktérium- és vírusflórával, amivel esetleg ők maguk nem betegedtek meg, elmennek a közösségbe és egymás között kicserélik ezeket. Jön egy pici lehűlés, miközben ezek kicserélődnek, és előfordulhat, hogy ugyanaz a baktérium vagy vírus, ami a hordozójának nem okozott betegséget, a mellette ülőnek viszont igen

- mondta el Havasi Katalin. Hozzátettem a másik lehetőség az egészséges életmód, a tudotos táplálkozás.

Nagyon fontos komolyan venni, hogy a gyerek napirendje úgy álljon össze, hogy legyen benne megfelelő mennyiségű mozgás, sport. Nyáron nagyon sok friss gyümölcs- és zöldségféle van, és ha ezeket megszeretik a gyerekek, az iskolában, a menzán is könnyebben elfogadják

- hangsúlyozta a szakember, aki külön kitért arra is, hogy:

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Tanítsuk meg a gyerekeinket arra, hogy ne a levegőbe tüsszentsen, ne köhögjön a padtársára, hanem kapjon elő gyorsan egy kéznél levő zsebkendőt.

Címkék:
megfázás, életmód, táplálkozás, nátha, hellovidék,