Vádat emeltek: idősek ingatlanát, pénzét és ékszereit csalta ki egy kiskunfélegyházi nő

MTI2021. január 27. 16:03

Vádat emelt üzletszerűen elkövetett csalás és okirattal visszaélés miatt a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség egy nővel szemben, aki rontás levételének ígéretével idősek ingatlanait, pénzét és ékszereit csalta ki.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közleményében azt írta: a vádlott - egy kiskunfélegyházi nő - 2019 őszétől takarítónőként dolgozott a sértettnél.

Folyamatosan azt sulykolta a nőnek, hogy "rontás" van rajta. Később felajánlotta, hogy "megtisztítja" az ékszereit a rontástól, ezért a sértett odaadta a csalónak csaknem félmillió forint értékű ékszereit és 400 ezer forint készpénzt. A becsapott nő később megpróbálta kicsalt ékszereit és pénzét visszaszerezni, de tartott attól, hogy vádlott átkot szór rá.

A vádlott 2020 januárjában arra is rávette a sértettet, hogy a saját és idős anyja tulajdonában lévő házat ráírassa, és úgy jutott hozzá a 25 millió forint értékű ingatlanhoz, hogy az adásvételi szerződésben szereplő 18 millió forintot egyáltalán nem fizette ki. Amint megszerezte, tovább is értékesítette a házat 15 millió forintért, és - korábbi ígérete ellenére - kiköltöztette a becsapott nőt.

A vádlott 2020 júniusában egy szomszédjától a személyi igazolványát és lakcímkártyáját szerezte meg, azzal hízelegve a 73 éves férfinak, nem hiszi el, milyen idős, hiszen "olyan jól tartja magát". Az iratokkal, egy ismerősét bevonva, aki a szomszédnak adta ki magát, ügyvéd előtt ajándékozási szerződést kötött a sértett ingatlanára.

Az idős szomszédot egy jóakarója figyelmeztette a csalásra, ezért a hamis ajándékozási szerződés alapján végül nem vezették át a tulajdonjogot. Átoklevétel, áldás és szerencse ígéretével egy harmadik embert is becsapott a vádlott: a 86 éves sértettől 840 ezer forintot csalt ki.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A gyermekeivel rossz viszonyban lévő nőnek amiatt is felelnie kell, hogy - valótlanul vádaskodva - a fiát rablás, a lányát és annak élettársát lopás miatt jelentette fel a rendőrségen

- olvasható az ügyészségi közleményben.

Címkék:
csalás, ingatlan, ügyészség, idősek, hellovidék,