Különös lakókkal bővült Szeged: minden télen visszatérő vendégei a városnak

HelloVidék2021. január 14. 09:02

Behúzódtak a városokba a hideg idő beálltával az erdei fülesbaglyok. Kedvenc pihenőhelyeiken több tucatnyit is megfigyelhetünk napközben: Szegeden a Kemes utcában és a Közép fasor végénél vannak most nagy számban - írja a delmagyar.hu.

Ahogy a portál írja, minden télen visszatérő vendégei a városnak az erdei fülesbaglyok, amelyeket tavaly az év madarának választottak. A hűvös, hideg időszakban a ragadozók elől behúzódnak a lakott területekre, itt töltik pihenéssel napjaik nagy részét.

Szegeden hagyományosan két nagy csapat jelenik meg: egyik a Kemes utcai panelrengeteg fáin gubbaszt, a másik pedig Újszegeden, egy csendes kis utcában a töltés közelében.

Tokodi Béla, a Magyar Ma­dártani Egyesület munkatársa a lapnak elmondta, az előző évekhez hasonló létszámban figyelhetők meg most is ezek a madarak:ó.

Ötven-száz példány is látható lehet egyszerre. Nappal pihennek, éjszaka pedig a városon kívülre járnak vadászni: szántóföldeken és erdei tisztásokon gyűjtik be rágcsálókból álló táplálékukat. A csupasz ágakon könnyen észrevehetők, így kisebbfajta látványosságnak számítanak. Szerencsére az emberek többsége kedveli őket, így békén is hagyják őket. A tollas vendégek a költési időszakig maradnak. Hacsak az időjárás nem keményít be, február végére már szétszóródnak, hogy párt és költőhelyet találjanak a városon kívül. Előtte azonban ismét megszámolják majd őket: a különleges program, amelyhez bárki csatlakozhat, hamarosan kezdődik

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

- meséli a szakember.

Címkék:
időjárás, szeged, város, hideg, hellovidék,