MTI • 2020. december 8. 09:05
A két napelempark által évente termelhető 125 gigawattóra áram több mint 50 ezer háztartás éves energiaigényének felel meg, és általa csaknem 44 ezer tonna szén-dioxid kibocsátása előzhető meg.
Az ország eddigi legnagyobb, két napelemparkból álló naperőműve épül meg hamarosan Inárcs közelében. Annyi áramot ad majd évente, amennyivel bő ötvenezer háztartás látható el, számolt be a Világgazdaság. A tervek szerint jövőre indul, és várhatóan 2022 első felében készül el az InterWatt Kft. két, 48 megawattos napelemparkja Inárcson, ez lesz az ország legnagyobb ilyen létesítménye. A finanszírozás saját tőkéből és bankhitelből történik.
A két napelempark által évente termelhető 125 gigawattóra áram
több mint 50 ezer háztartás éves energiaigényének felel meg, és általa csaknem 44 ezer tonna szén-dioxid kibocsátása előzhető meg.
Az inárcsi helyszín mellett az szólt, hogy rendelkezésre állt a megfelelő méretű, rendezett tulajdonviszonyú terület, amely nem áll természetvédelmi oltalom alatt, nincs kulturális-történelmi értéke, viszont a közelében van egy olyan hálózati csatlakozási pont, amelyen keresztül a naperőmű árama bejuttatható a közcélú hálózatba.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A helyszínként szolgáló, alacsony minőségű terület mintegy felén eddig nagytáblás, monokultúrás mezőgazdasági termelés folyt, a másik felén húsz éve szőlő volt, most akácos. Az akác helyett az InterWattnak hasonló méretű csereerdőt kell telepítenie, holott az ipari ültetvény legnagyobb részét néhány éven belül amúgy is kitermelték volna. Az InterWatt az előírtakon felül további 7,5 hektár erdőt is telepít, a helyi közösség kérésére erdősávval veszi körbe a napelemparkokat, a sáv a meglévő erdőrészletek meghagyásával és újak ültetésével jön létre.