Pénzcentrum • 2026. május 22. 21:02
Visszavonja Magyarország kilépési szándékát a Nemzetközi Büntetőbíróságból az új kormány. A pénteki Magyar Közlöny szerint a kabinet ismét a nemzetközi jogrend és a multilaterális intézmények támogatása mellett kötelezte el magát, és hatályon kívül helyezné az előző kormány által elfogadott kilépési törvényt.
Fordulatot vett Magyarország viszonya a Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC): az új kormány visszavonja az előző kabinet által kezdeményezett kilépést – derült ki a péntek esti Magyar Közlönyből.
A friss kormányhatározat szerint a kabinet megerősíti elkötelezettségét a nemzetközi jogrend, a multilaterális intézmények működése és a nemzetközi büntető igazságszolgáltatás támogatása mellett.
Ennek részeként az új kormány visszavonja azt a döntést, amely Magyarország ICC-tagságának megszüntetését célozta volna.
A kabinet egyúttal elrendelte annak a törvénynek a hatályon kívül helyezését is, amely a Római Statútum és a Nemzetközi Büntetőbíróság kiváltságairól és mentességeiről szóló megállapodás felmondását készítette elő.
A szükséges törvényjavaslat kidolgozásáért az igazságügyi miniszter felel, míg a külügyminiszter feladata lesz a kapcsolódó nemzetközi jognyilatkozatok megtétele.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az előző kormány még 2025-ben döntött úgy, hogy Magyarország kilépne a hágai székhelyű nemzetközi bíróságból. Az új kabinet azonban most egyértelműen más irányt jelölt ki külpolitikai és nemzetközi jogi kérdésekben.
Mondd el, mit gondolsz: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Segíts nekünk még jobbá tenni a Pénzcentrumot! Egy rövid, anonim kérdőívvel szeretnénk jobban megismerni, hogyan használod az oldalt, milyen témák érdekelnek, és miben fejlődhetnénk tovább. A válaszaid alapján finomítjuk tartalmainkat, rovatainkat, sőt akár új szolgáltatásokat is bevezethetünk, hogy még hasznosabbak legyünk a mindennapi pénzügyi döntéseidben. A kitöltés mindössze 10–12 perc, és minden visszajelzés nagy segítség számunkra.