Pénzcentrum • 2025. október 9. 08:30
Az aranyszínű sárgaság fitoplazma nevű szőlőbetegség már 17 hazai borvidéken jelen van, és a zalai borvidék több mint 90 százalékát érinti. A szakértők szerint a kór terjedése a filoxérajárványhoz mérhető veszélyt jelent a magyar borágazatra.
A szőlőfitoplazma szőlészmunkacsoport tagja, Tarsoly Róbert borász, a Zalai Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta, hogy Zalaszentgrót határában minden vizsgált ültetvényen találtak fertőzött vagy fertőzésgyanús tőkéket. Több kisebb magánültetvényt teljesen ki kell vágni, mert a fertőzöttség meghaladja a 30 százalékot.
A szakember figyelmeztetett, hogy a betegség gyorsan terjed: ha egy ültetvényben már 20 százalékos a fertőzöttség, akkor a következő évben még a leggondosabb védekezés ellenére is újabb tőkék betegednek meg.
Tarsoly szerint már az sem biztos, hogy kizárólag az amerikai szőlőkabóca terjeszti a kórt, felmerült, hogy más rovarfajok is közvetíthetik. A kórokozó életmódja és a szőlővel való kapcsolata még nem teljesen ismert.
A védekezés két alappillére a fertőzött tőkék felderítése és azonnali megsemmisítése, valamint a terjesztő rovar elleni hatékony növényvédelem. A borász szerint az amerikai szőlőkabócának annyira kedvezőek az ökológiai feltételek, hogy nehéz megakadályozni további elszaporodását.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A filoxérával ellentétben, amely csak az európai szőlőket pusztította, az aranyszínű sárgaság fitoplazma más növényeken is megjelent. A bálványfa, az iszalag és az éger is hordozhatja a kórokozót, így ezek a növények rezervoárként szolgálnak a betegség számára.
A kormány 3,8 milliárd forintot különített el a védekezésre. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal arra kéri a szőlőtermesztőket, hogy folyamatosan figyeljék ültetvényeiket, tartsák be a növényvédelmi előírásokat, és a betegség gyanúját azonnal jelentsék a hatóságoknak.