Lerántotta a leplet Orbán Viktor: indul az akcióterv, rengeteg magyar családot érint

Pénzcentrum2024. október 11. 07:58

Megfizethető lakhatás, ezzel kell most foglalkoznunk - mondta el Orbán Viktor a Kossuth rádió reggeli műsorában. A fiatalok megfizethető lakáshoz jutása, kollégiumi férőhelyek biztosítása, a Magyar Falu program bürokratikus akadályainak eltörlése a cél a miniszterelnök szavai szerint.  "Lesz egy nagy lakásbumm" - mondta el.

Orbán Viktor beszélt azokról a tervekről, melyek már korábban bejelentésre kerültek. Ezekkel tervezi a kormány beindítani újra a gazdaságot. Ennek első pontja a megfizethető lakhatás megteremtése, második a bérek rendezése. Ennek kapcsán elmondta, hogy a szakszervezetekkel folynak a tárgyalások, meg fognak tudni egyezni. A minimálbérről lesz megegyezés. A miniszterelnök kiemelte még, hogy a munkáshitel is a dolgozóknak jelenthet segítséget.

A harmadik nagy beavatkozási pont a kisvállalkozókat érinti, akiket meggyötört a covid, a háború, a szankciók. "Ez a Demján Sándor-program lényegében", mely segítheti a kisválállakozókat hogy nagyságrendet váltsanak. Ezek együtt meg fogják lendíteni a magyar gazdaságot.

Egyfajta új egyezséget szeretnénk létrehozni

- mondta el Orbán Viktor. A gazdaság újraindításához ugyanis új egyezségre lesz szükség a miniszterelnök szerint. A tervek megvannak, nemsokára a konkrét intézkedéseket is bejelenthetik. Várakozásaik szerint ez 3-6 százalékos gazdasági növekedést hozhat Magyarországon Orbán Viktor elmondása alapján.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A 3-6 százalékos növekedést az is elősegítheti, hogy a miniszterelnök szerint a hazai gépjárműgyártás is újra beindulhat, szavai szerint az év második felében a világpiacon is újra kereslet lesz az új kocsikra. A hosszú távú gazdasági kilátásokról pedig annyit mondott Orbán Viktor a rádióban, hogy "fényesek".

Címkék:
hitel, otthon, lakás, Orbán, gazdaság, ház, lakhatás, munkás, orbán viktor, gazdasági növekedés, orbán kossuth rádió,