Pénzcentrum/MTI • 2024. május 14. 19:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 53,31 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 68 864,24 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, kedden az átlagnál alacsonyabb forgalomban kereskedtek a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX index az európai tőzsdék hangulatát követte a nap folyamán. Hozzátette, Európában vegyes a kép, inkább csökkenés, oldalazás látható, az Amerikai Egyesült Államok tőzsdéi viszont enyhén emelkednek.
Kiemelte, a magyar részvények árfolyamai vegyesen mozogtak a nap folyamán, végül a Richter árfolyama a vártnál kedvezőbb negyedéves vállalati jelentés, illetve a Mol részvények ára a társaság tiszaújvárosi beruházásának átadása ellenére is csökkent, míg az OTP árfolyamának növekedését a banki papíroknál látható jó nemzetközi hangulattal lehet magyarázni.
A Mol árfolyama 20 forinttal, 0,65 százalékkal 3044 forintra csökkent, 2,0 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,44 százalékkal 18 230 forintra erősödött, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,32 százalékkal 942 forintra nőtt, forgalma 532,2 millió forint volt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 0,83 százalékkal 9570 forintra esett, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6067,71 ponton zárt kedden, ez 43,12 pontos, 0,72 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.