Pénzcentrum • 2024. április 13. 11:59
Jelenleg semmilyen zavar vagy olyan körülmény nem azonosítható a készpénzciklusban, amely indokolttá tenné a jelenlegi címletstruktúrába történő beavatkozást.
„Magyarországon 2023. folyamán a készpénzes fizetési tranzakciók átlagértéke 3597 forint volt, még a 20 000 forintos bankjegyek forgalomban levő mennyisége is csökkent, ezért fizetési nehézséget, azonnali címletváltási problémát vonna maga után az 50 000 forintos bankjegyek bevezetése” – olvasható Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank elnökének Novák Előd (Mi Hazánk) országgyűlési képviselőhöz címzett válaszában, amit a „Mikor hajlandók az elinflált ötforintosokat ki-, az ötvenezrest pedig bevezetni?” című kérdésére adott.
A jegybankelnök ebben kitért arra is, hogy a jegybank a forgalomban levő bankjegyek és érmék címletösszetételét a készpénzellátási lánc valamennyi szereplőjének működését figyelembe vevő, összetett szempontok alapján határozza meg, amelyben kiemelt súlyt kap a lakossági fizetési módok elemzése, illetve az egyes fizetőeszközök forgalomban betöltött szerepének vizsgálata. Ennek kapcsán kijelenthető, hogy
az infláció bár hatással van az egyes címletek vásárlóértékére, de a lakossági fizetési szokásokra elenyésző befolyással bírt az elmúlt közel két évben.
A jegybankelnök végül leszögezte, hogy a forgalomban lévő bankjegy-és érmecímletek megfelelően betöltik készpénzforgalmi funkciójukat, semmilyen zavar vagy olyan körülmény nem azonosítható a készpénzciklusban, amely indokolttá tenné a jelenlegi címletstruktúrába történő beavatkozást.
Mégiscsak be kellene vezetni?
Ahogyan azt korábban megírtuk, az elszabaduló infláció hatására a rendszerváltás utáni bő egy évtizeden belül három új címlet is kibocsátására került – 1991. március 25-én az 5 000 forintos, 1997. július 1-jén pedig a 10 000 forintos került forgalomba. A 20 000 forintos jogi kibocsátása már 1999-ben megtörtént, jóllehet forgalomba csak 2001. február 1-jén került. Azóta viszont hiába telt el lassan negyed évszázad, nem került sor újabb címletek bevezetésére,
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
pedig a forint vásárlóereje sokat gyengült 2001 óta.
Ráadásul ha megnézzük, hogy a rendszerváltás után bevezetett legnagyobb címletek hogyan viszonyultak a forgalomba kerülésük évében mért átlagos bruttó fizetésekhez, akkor nem tűnik annyira földtől elrugaszkodott ötletnek egy új, a 20 ezresnél nagyobb értékű bankjegy bevezetése.