Így ásta el szép lassan magát az EU-ban Magyarország: ezzel is csak a melósok jártak rosszul

Népszava2024. március 21. 08:58

Az, hogy nem vezették be nálunk az eurót az elmúlt 20 év egyik legnagyobb gazdaságpolitikai hibája – mondta el a Népszavának adott interjúban Gál Péter, közgazdász, egyetemi tanár.

Gál Péter a beszélgetés elején a lapnak elmondta, hogy az EU-ba való belépéskor némileg túlzúak voltak a döntéshozók prognózisai, de még így is elmaradt a felzárkózás az akkori Európai Unió 15 tagállamának átlagához, amelyhez képest akkor a magyar egy főre jutó GDP mintegy valamivel több, mint 50 százalékon állt. Az azóta belépőkkel ez az átlag jelentősen csökkent. Hiszen abban az időben Bulgária az akkori EU átlag 25, Románia 26 százalékos szinten volt, azaz kevesebb, mint a magyar felén. Az összehasonlíthatatlanul alacsonyabb átlaghoz képest most Magyarország és Románia is egyaránt 75, Bulgária 65 százalék körül tart, szemben a csehek 90 és a lengyelek 80 százalékával.

Gál Péter arról is beszélt, hogy a külföldi beruházások akkor hatékonyak, ha olyan struktúrában történnek meg, amelyek fejlődési folyamatot indítanak el, s egyúttal a hazai gazdaságban nem szigetszerűen működnek, hanem szervesen beépülnek abba is. De ha csak mintegy szigetet képeznek, akkor valamennyi jövedelmet termelnek ugyan, de hosszú távon ez nem felzárkózáshoz, hanem a relatív lemaradáshoz vezet. Érdemes megjegyezni, hogy a hazai fő gazdaságpolitikai eszköz a fajlagos bér és járulékos költségek alacsony szinten tartása. Németországban az iparban 42-43 euró az órabér, a szolgáltatásoknál 39 euró, szemben a magyarországi 10, illetve 9 euróval.

A magyar gazdaság tulajdonképpen Európában azt a modellt igyekszik megvalósítani, egészen más feltételrendszer mellett, amit egykor a távol-keleti országok, főleg Kína, de ma már inkább India

- fejtette ki. Gál Péter az euró bevezetése kapcsán arról is beszélt, hogy alapvetően téves az a megközelítés is, hogy a közös valutával elvesztik az országok az egyik legfőbb nemzetközi versenyképességüket befolyásoló eszközt, a valutaárfolyam befolyásolását. A fizetőeszközzel kapcsolatban azt vallja, "az hogy nem vezették be nálunk a közös valutát az elmúlt 20 év egyik legnagyobb gazdaságpolitikai hibája."

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Azt is mondja, a mostani kormányzati gazdaságpolitika arra épít, hogy az árfolyampolitika, és minden egyéb elem, a szakszervezetek leépítése, a bérharc megszüntetése, a valódi tárgyalások lehetetlenné tétele, arra ösztönzi a vállalatokat, hogy fajlagos bérköltségük alacsony legyen.

Címkék:
euró, gazdaság, euró bevezetés, euró bevezetése,