Triplázik a Samsung: egy harmadik üzem is épülhet Gödön

Pénzcentrum2024. március 6. 23:31

Megerősítette a Samsung SDI, hogy megszületett a döntés a harmadik gödi üzem megépítéséről - írja az Átlátszó. A február 27-i bejelentés szerint a cég a Hyundai-jal fog együttműködni a beruházás során, és 2026 és 2032 között 500 ezer elektromos jármű akkumulátorát gyártanák le.  

Megerősítette a Samsung SDI, hogy megszületett a döntés a harmadik gödi üzem megépítéséről. Az Átlátszó által hivatkozott koreai lap szerint Magyarországon a Samsung multicégeinek beruházásai zajlanak a leggyorsabban. A koreai portál úgy tudja, hogy már a harmadik üzembe is toborozzák a munkaerőt, és várhatóan a Fülöp-szigetekről érkeznek majd vendégmunkások.

A fentiek mellett arra is felhívják a figyelmet, hogy a Samsung egy másik autógyártóval is partnerségre léphet az üzletben, mivel korábbi értesülések szerint a BMW új, debreceni akkumulátor-összeszerelő üzeme számára gyártottak volna hengeres akkumulátorcellákat.

A harmadik üzem 2026-ban kezdi meg működését. A második üzem építése már folyamatban van, és várhatóan idén szeptemberre készül el.

Korábban szintén az Átlátszó számolt be arról, hogy Gödön az elmúlt években összesen 88 tonna oldószer került a levegőbe, ami elsősorban a magzatokat és a terhes nőket veszélyezteti. Ugyanezen időszakban a szén-dioxid szintje is jelentősen emelkedett a településen.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

 

Címkék:
akkumulátor, dél-korea, vendégmunkás, bmw, légszennyezés, hyundai, samsung göd, fülöp-szigetek,