Megint szégyenpadon Magyarország: egy pontot sem tudtunk javítani ezen a listán

Pénzcentrum2024. január 30. 09:00

Még mindig brutális a korrupció Magyarországon, amit most egy nemzetközi szervezet listája erősített meg.

Tavaly után ismételten az Európai Unió legkorruptabb országa lett hazánk, miután egyetlen pontot sem javítottunk a Transparency International vonatkozó összeállításában - erről ír a hvg.

Mint kiderült, a 0-tól 100-ig terjedő skálán (ahol a 0 a legkorruptabb, a 100 a tökéletesen tiszta ország) ugyanúgy 42 pontot szerzett hazánk, mint egy évvel korábban. A hátrányunk viszont terebélyesedett, ugyanis Bulgária javítani tudott, a harmadik legrosszabb, Románia pedig továbbra is 46 ponttal áll a listán.

A szervezet berlini központjának összeállítása szerint a legkevésbé korrupt ország Dánia, őket követi tisztaságban Finnország, majd Új-Zéland.

Címkék:
korrupció, lista, nemzetközi, ország, transparency international magyarország, szervezet,