Ekkor tápászkodhat fel a padlóról a magyar gazdaság: jó ideig nyomaszthat még minket a drágulás?

Pénzcentrum2024. január 25. 10:16

Helyreáll az ipar, valamint a szolgáltatásokhoz, kereskedelemhez és fogyasztáshoz kapcsolódó iparágak, ez pedig stabil, 3,5 százalékos bővülést eredményez a gazdaságban 2024-ben - így vélik az MBH elemzői. Kiderült az is, hogy az infláció tovább fog csökkenni, mert kedvező hatások látszanak a gazdaságban.

Többek között az ipar helyreállása, valamint a szolgáltatásokhoz és a kerskedelemhez kapcsolódó iparágak megerősödése fogja eredményezni, hogy a várakozások szehrint ebben az évben 3,5 százaléko lesz a gazdasági növekedés Magyarországon - hangzott el ma az MBH Bank negyedéves gazdasági értékelőjén. Elmondták azt is, hogy a várakozások szerint folytatódhat a dezinfláció, bár némely termékeknél nem fog megállni a drágulás, és így az áremelkedés ütemét is csökkenteni fogják.

Az MBH Bank elemzői szerint a hazai gazdaság korrigálta a tavalyi harmadik negyedévben a technikai recesszió miatt bekövetkezett folyamatokat.

Az ipar húzza a növekedést

Horváth András, az MBH Bank vezető elemzője úgy véli, hogy többek között az érkező uniós támogatások és a szolgáltatások, az ipar várható fellendülése is segíteni fogja a gazdaság megerősödését.

A beruházások fellendülése inkább jövőre lesz látványosabb, ebben az időszakban számos olyan fejlesztés valósul majd meg, ami ebben segít. Megkezdi a termelést a BMW, illetve a CATL első gyára is hazánkban, sőt, még a BYD próbaüzeme is elindulhat - ezek pedig már meg is alapozzák a 2025-ös gazdasági növekedéssel kapcsolatos várakozásokat

- emelte ki az elemző a legfontosabbakat.

Az elemzők arról is beszéltek, hogy az infláció a kedvező hatások következtében még tovább mérséklődhet, bár a decemberi, 5,5%-os adat őket is meglepte. Ennek oka a tartós fogyasztási cikkekben történt áremelkedés kifulladása, illetve az élelmiszerárak mérséklődése lesz, igaz, az alkohol- és dohányipari termékek áremelkedése folytatódni fog, így az infláció mérséklődését ez bizonyára lassítani fogja.

Hogy áll a munkanélküliség?

A legutóbbi adatok szerint a szeptember-novemberi időszakban a foglalkoztatottság továbbra is a csúcson áll. Az elsődleges munkaerőpiacon 34 ezer új munkahely jött létre, a közfoglalkoztatottak száma pedig 6 ezer fővel csökkent. Igaz ugyanakkor, hogy kis mértékben növekedett a munkanélküliek száma is, amit az eredményezett, hogy növekedett az inaktivitásból a munkaerőpiacra visszatérők száma.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az elemzők hozzátették, hogy az alapkamat mértéke az eddigi ütemben fog folytatódni a várakozásik szerint. Az egynapos betéti gyorstender kamata immár összezárt a jegybanki alapkamattal, most mindkettő 10,75%-on áll.

Mi lesz a forinttal?

Az elemzők kitértek arra is, hogy nem várnak a forint árfolyamában ideén olyan szélsőséges kilengéseket, mint amelyeket a tavalyi évben többször is láthattunk. Az év végére ráadásul már tavaly is stabilizálódni tudott a forint euróval szembeni árfolyama: a 376-384 forint közötti, szűkebb sávban mozgott az árfolyam.

Balog-Béki Márta, az MBH Bank makrogazdasági elemzője szerint legfeljebb egy nagyon váratlan geopolitikai esemény kellene ahhoz, hogy idén is lássunk az árfolyamban a tavalyihoz hasonló extrém kilengést.

Várakozásunk jelenleg a 372,50-es árfolyamszint, mert a pozitív és a negatív irányú kockázatok is kiegyensúlyozottak. Kisebb esélyt látunk jelenleg arra, hogy a tavalyihoz hasonló szélsőséges kilengések ismét előforduljanak. Persze váratlan geopolitikai fejlemények hozhatnak kockázatot, de ebben az esetben nem a forint lenne a világon az egyetlen deviza, melynek ezzel a nehézséggel szembe kell néznie

- mondta az MBH elemzője.

Címkék:
bank, gazdaság, áremelkedés, ipar, gazdasági visszaesés, gazdasági sokkhatás, elemzők, iparágak, várakozások, mbh,